,,Meg is jegyezték jól ezt az igét, de tanakodtak maguk között: mit jelent feltámadni a halottak közül.”
A tanítványokat mélyen megérintette, hogy Jézus mellett egy pillanatra beletekinthettek a szem számára ma még láthatatlan isteni világba.
Hirtelen nehezen felfoghatóvá vált az élmény: messze több, hatalmasabb, csodálatosabb az élet, mint ahogy eddig tudták. Élnek, akiket eddig halottnak tudtak. Dicsőség és e világin túlról eredő magasztosság veszi körül azokat a hívő ősöket, akik Isten iránti engedelmességben éltek.
Jézus pedig az életének egy újbóli megjelenéséről, az ő bekövetkező feltámadásának tényéről beszélt, ami minden emberi tapasztalattal, eddigi érzékeléssel szemben értelmezhetetlen. Hogy is van ez? Mi is az élet? Meghal, de mégis életre kel? Az élet nem szűnik meg a sírveremnél? Jézus pedig előre tudja, hogy ez be fog következni? És ahogy a tanítványi fejben is összebékíthetetlen gondolatok tolongtak, ugyanúgy Jézus kortársainak fejében is. Míg azonban a tanítványok Jézus mellett maradtak, és általa tanulták megérteni a kibontakozó új világ titkát, addig a kortársak szellemi sötétségükben gyűlöletes haraggal Jézus ellen támadtak, és megölték őt. Inkább kioltották a fényt (egy pillanatra csupán), de nem akarták, nem tudták elfogadni azt, amit megláttak általa.
Boldog az a hívő ember, aki Jézus világosságában néz bele Isten országa titkába, ebbe a számunkra ma még szédítően magas és nehezen érthető világba.
Semmi sem igazán lényeges Istenen kívül! A dolgok nem úgy lettek megtervezve, hogy átvegyék az ő helyét. (Háló Gyula)
(Lukács Tamás)
Kommentáld!