Egy csapat nő a Bibliát
tanulmányozta együtt. Mikor elérkeztek Malakiás könyvéhez, a harmadik
fejezetben találkoztak egy verssel, amely ezt mondja: "leül az ötvös és
megtisztítja az ezüstöt".
Ez a vers teljesen lenyűgözte az
asszonyokat, és azon gondolkodtak, hogy vajon mit fejez ki ez az állítás
Isten természetéről.
Az egyik nő felajánlotta, hogy utána néz, hogyan
tisztítják az ezüstöt, és majd a legközelebbi alkalmon megosztja a
többiekkel.
Azon a héten ez a hölgy felhívott egy ötvöst, és
megbeszélte vele, hogy elmegy megnézni munka közben. Nem említette neki,
hogy milyen célból akarja megnézni, azon túl, hogy egyszerűen kíváncsi a
tisztítási folyamatra.
Miközben az ötvöst nézte, a férfi megfogott
egy darab ezüstrudacskát, tűz fölé emelte, és hagyta, hogy
felmelegedjen. Közben magyarázta, hogy ahhoz, hogy az ezüst tiszta
legyen, a tűz kellős közepébe kell tartani, ott, ahol a lángok a
legmelegebbek, hogy a szenny kiégjen belőle.
A nő elgondolkodott a
képen, amint Isten egy ilyen forró helyen tart bennünket, aztán
felelevenítette az igeverset: "leül az ötvös és megtisztítja az
ezüstöt".
Megkérdezte hát a férfit, hogy igaz-e, hogy az ötvösnek a
tűznél kell ülnie az ezüsttisztítás teljes ideje alatt.
A férfi igennel
válaszolt, és elmagyarázta, hogy nemcsak, hogy ott kell ülnie és
tartania kell az ezüstöt, de a szemét is rajta kell tartania egész idő
alatt. Mert ha az ezüst a kelleténél akár csak egy perccel is tovább
marad a lángok között, megsemmisül.
A nő egy rövid ideig csöndes
volt. Majd megkérdezte:
"Honnan tudja, hogy mikor teljesen tiszta az
ezüst?"
Az ötvös mosolyogva így válaszolt: "Ó, az nagyon egyszerű -
amikor látom magamat benne."
Kommentáld!