Az
asztalos, akit felfogadtam, hogy segítsen rendbe hozni a régi
gazdaépületet, éppen végzett egy nehéz nap munkájával. Egy defekt miatt
csak egy órás késéssel tudott munkához látni, azután elromlott a
villanyfűrésze, majd pedig ősrégi teherautója mondta be az unalmast.
Én vittem haza kocsival, és útközben mindketten néma csöndben ültünk.
Amikor megérkeztünk, behívott, hogy ismerkedjem meg a családjával. Útban
a bejárati ajtó felé egy pillanatra megállt egy alacsony fánál és
mindkét kezével megérintette a fa felső ágait. Amikor kinyitotta az
ajtót, döbbenetes változáson ment keresztül. Napbarnított arcát mosoly
húzta ráncokba, megölelte két kisgyermekét, megcsókolta feleségét. Kis
idő múlva kikísért a kocsihoz.
Elhaladtunk a fa mellett és nekem furdalta az oldalamat a kíváncsiság.
Megkérdeztem, mit csinált ott az előbb.
-Ó, az a gondok fája- felelte.
-Tudom, hogy munka közben nem kerülhetem el a gondokat, de egy biztos: a
gondok nem a házba valók a feleségem és a gyerekek körében. Ezért
minden este, mikor haza jövök, felakasztom őket arra a fára. Reggel
aztán újra magamhoz veszem őket. Az a fura, hogy amikor reggel felveszem
őket, már nincs belőlük olyan sok, mint amennyit előző este
felakasztottam.
NEKED IS VAN ILYEN FÁD?
Kommentáld!