Az asztalos, akit felfogadtam, hogy segítsen rendbe hozni a régi gazdaépületet, éppen végzett egy nehéz nap munkájával.
Egy defekt miatt csak egy órás késéssel tudott munkához látni, azután elromlott a villanyfűrésze, majd pedig ősrégi teherautója mondta be az unalmast.
Én vittem haza kocsival, és útközben mindketten néma csöndben ültünk. Amikor megérkeztünk, behívott, hogy ismerkedjem meg a családjával. Útban a bejárati ajtó felé egy pillanatra megállt egy alacsony fánál és mindkét kezével megérintette a fa felső ágait.
Amikor kinyitotta az ajtót, döbbenetes változáson ment keresztül. Napbarnított arcát mosoly húzta ráncokba, megölelte két kisgyermekét, megcsókolta feleségét. Kis idő múlva kikísért a kocsihoz.
Elhaladtunk a fa mellett és nekem furdalta az oldalamat a kíváncsiság. Megkérdeztem, mit csinált ott az előbb.
-Ó, az a gondok fája- felelte.
-Tudom, hogy munka közben nem kerülhetem el a gondokat, de egy biztos: a gondok nem a házba valók a feleségem és a gyerekek körében. Ezért minden este, mikor haza jövök, felakasztom őket arra a fára. Reggel aztán újra magamhoz veszem őket.
Az a fura, hogy amikor reggel felveszem őket, már nincs belőlük olyan sok, mint amennyit előző este felakasztottam.
NEKED IS VAN ILYEN FÁD?
Kommentáld!