1848 tavaszán, az akkor még csupán százezer lakosú Pesten, a Pilvax kávéház volt a legnépszerűbb találkozóhelye az egyetemistáknak. Itt gyülekezett az a forradalmi hangulatú csoport is, akiket már akkor is márciusi ifjaknak neveztek. 

Március 15-én a Pilvax Kör tagjai, élükön Petőfi Sándorral, Jókai Mórral és Vasvári Pállal elhatározták, hogy maguk vívják ki a sajtószabadságot.

Addig ugyanis csak a bécsi udvar jóváhagyásával jelenhetett meg bármilyen magyar nyelvű írás.

Reggel fél 9 tájban egy csoport fiatalember lépett ki a Pilvax Kávéházból és indult sietősen, rendezetlen menetben a közeli egyetem felé. Arcukba havas esőt vert a szél. Hányan voltak? Negyvenen? Nyolcvanan? Nem tudjuk pontosan. Annyi biztos, hogy kevesen. Elenyésző szám a százezres városban.  Lucskos utcán gyalogolt a kis csoport; kitért útjukból targonca, lovas szekér. Nem kiabáltak, nem énekeltek, még ütemre sem léptek. Mégis, amerre elhaladtak, kinyíltak az ablakok.

A boltosok az üzletajtóból mutogattak rájuk, a járókelők ámulva álltak meg. Itt is, ott is lelépett valaki a járdáról, és csatlakozott a menethez.  Elöl nyurga, barna arcú fiatalember haladt, szigorú, elszánt tekintettel, Petőfi. Mentek, hogy maguk mellé vegyék az egyetemistákat, talpra állítsák a pesti nép ezreit - kiverekedjék a magyar szabadságot, vagy meghaljanak érte.

Petőfi Sándor: Kemény szél fúj (részlet)

Kemény szél fúj, lángra kap a szikra, Vigyázzatok a házaitokra, Hátha mire a nap lehanyatlik Tűzben állunk már tetőtől talpig.
Édes hazám, régi magyar nemzet, Alszik-e csak a vitézség benned? Vagy apáink halálával elhalt? Illik-e még oldaladra a kard.   Az egyetemek fiataljai mind csatlakoztak a menethez. Landerer és Heckenast nyomdájához már közel kétezren érkeztek, hogy cenzúra nélkül nyomtassák ki a magyar nép követeléseit, az Irinyi József által megfogalmazott 12 pontot, valamint Petőfi lelkesítő költeményét, a Nemzeti dalt.

Délután háromra gyűlést hirdettek a Múzeum terére, s a tömeg eloszlott. Eloszlott, hogy szétvigye a belvárosba, a külvárosokba a sajtó felszabadításának hírét és a forradalmi nyomtatványokat.  Délutánra csaknem tízezer ember gyűlt össze a Múzeum terére. A beszédeket, szónoklatokat rivalgó lelkesedés fogadta. A Múzeum lépcsőjén Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt. A hatalmas tömeg kórusban mondta a vers refrénjét.

Petőfi Sándor: Nemzeti dal

Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!
Rabok voltunk mostanáig, Kárhozottak ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!
Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!
Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart, És mi mégis láncot hordunk! Ide veled, régi kardunk! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!
A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy híréhez; Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!
Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak, És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!

A forradalmi menet következő állomása a pesti Városháza volt. Betódultak a tanácsterembe, élén az ifjakkal. Már tizenötezren voltak. Hogyne írta volna alá a városi tanács, a vagyonos polgárok óvatos testülete a 12 pontot? Hogyne csatlakozott volna minden követeléshez?
Petőfi a városház ablakából tekintett le a tömegre, miközben a polgármester aláírta a 12 pontot, s felmutatta a sokaságnak. Ekkor elhangzott a kiáltás: Budára, Budára a helytartótanácshoz!

Hamarosan teljesült a Budára özönlő tömeg kívánsága. Táncsics börtönének ajtaja megnyílt. A nép diadalmenetben hozta Táncsics Mihályt a szegényparasztság érdekeinek képviselőjét.

Petőfi Sándor: A szabadsághoz (részlet)

Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe! Oly sokáig vártunk rád epedve, Annyi éjen által, mint kísértet, Bolygott lelkünk a világban érted.
Kerestünk mi égen-földön téged Egyetlenegy igaz istenséget, Te vagy örök, a többi mind bálvány, Mely leroskad, egy ideig állván. Juhász Gyula: Március idusára (részlet)

Vannak napok, melyek nem szállnak el, De az idők végéig megmaradnak, Mint csillagok ragyognak boldogan, S fényt szórnak minden születő tavasznak. Valamikor szép tüzes napok voltak, Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak. Ilyen nap volt az, melynek fordulója Ibolyáit ma a szívünkbe szórja.

De a hazát, az eredményeket meg kellett védeni. Kossuth hozzálátott a védelem megszervezéséhez.

Kossuth-nóta

S a lelkesedés óriási volt. Egy emberként álltak fiak és apák Kossuth táborába.
És megadatott a lehetőség a nemzetnek:
Még jőni kell, még jőni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán.”
„Vagy jőni fog, ha jőni kell, A nagyszerű halál, Hol a temetkezés fölött Egy ország vérben áll.”
A nép küzdött!!

1848. szeptember 11-én átlépték a Drávát az ellenséges csapatok.
Szeptember 29-én Pákozd és Sukoró között a magyar sereg megállította a támadó horvát sereget.

1849.április 6-án Görgey Isaszegnél győzelmet aratott, majd az országgyűlés a debreceni Nagytemplomban kimondta hazánk függetlenségét és a trónfosztást.

Májusban Görgey főserege bevette Buda várát.
Június 15-én az orosz hadsereg bevonult Magyarországra, amely megpecsételte hazánk szomorú sorsát.
1849. július 31-én Bem altábornagy Segesvárnál súlyos vereséget szenvedett. Elesett Petőfi Sándor.

A harc elbukott, de a nemzet meg nem tört.   „Csak akkor születnek nagy dolgok,  Ha bátrak voltak, akik mertek, S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek.”

Igen. Ők voltak, akik mertek. Tettük óriási volt.
Napi harcainkhoz ma is ez adja az éltető lángot, erőt. Büszkén őrizzük emléküket szívünkben örökké.