„Ennek volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához és hallgatta a szavait. Márta meg sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket.” Lk 10,39-40

Ránéztem a faliórára. Már háromnegyed tizenkettő? Hogy lehet ez? Hova tűnt az idő? Mindjárt dél van, és felét sem végeztem el annak, amit ma délelőttre terveztem.

Órákkal ezelőtt kezdődött a nap, amikor kibújtam a paplan alól készen arra, hogy elvégzek egy csomó mindent a ház körül, a számítógépen, a városban.

Egy babakék jegyzettömbbe firkáltam a tennivalókat, hogy mit fogok főzni, mit kell elintéznem telefonon vagy személyesen.

Amint a család kitette a lábát, elkezdtem kipipálni a listán lévő pontokat. Itt van mindjárt dél, és még mindig maradt négy-öt dolog, amit képtelenség elvégezni 1 előtt, mikor a fogorvoshoz kell mennem előre megbeszélt időpontra.

Elcsüggedtem. Mi történt már megint? Rosszul képzeltem el az egyes tevékenységekre szánt időt? Vagy túlbecsültem saját iramomat? Esetleg mindkettő?

És hát nem számítottam be a megszakításokat. Sms a lányomtól, hogy segítsek egy adóügyi nyomtatvány kitöltésénél. Email egy barátnőmtől, hogy küldjek el neki egy receptet, amit el akar készíteni délutáni vendégeinek. Átjött egyik szomszéd, mert nem működött a számítógépük, s gyorsan fel kellett adjon egy online megrendelést. Kisebb-nagyobb megszakítások, halogatások.

Kicsit ideges voltam a fogászat miatt, ezért felhívtam Mary barátnőmet, hogy imádkozzék értem. Elmeséltem neki idegességemet, hogy nem sikerült mindent elvégeznem, és megkérdeztem, neki hogy telt a reggele. Ő is elmaradt sok mindennel, válaszolta, majd így folytatta: „De jó hosszan kettesben tudtam lenni Istennel, imádkoztam, olvastam a Bibliát, és most erre volt a legnagyobb szükségem, úgyhogy minden rendben van.”

Elszomorodtam, ahogy rájöttem, mi volt a baj: nem szakítottam időt a nap legfontosabb tennivalójára. Az Istennel kettesben töltött idő kívül volt a radaromon aznap reggel. Ha Vele kezdtem volna a napot, talán nem idegesített volna a sok elmaradás, a terméketlen délelőtt.

Mai igénk is egy asszonyról szól, aki tennivalóit a Jézussal töltött idő elé helyezte. A Lukács 10-ben olvasható történetben két nővér szerepel, megtudhatjuk, mivel foglalták le magukat, mikor Jézus meglátogatta őket. Márta nyüzsgött, igyekezett tennivalóinak végére jutni, míg Mária más utat választott. Leült Jézus lábaihoz, magába szívta szavait, jelenlétét.

Később azt olvassuk, hogy mikor Márta panaszkodik az Úrnak, hogy Mária nem segít neki, Ő így válaszol: „Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha” (Lk 10,41-42).

Biztosak lehetünk benne, hogy Máriának is lett volna dolga. Ahogy az én Mary barátnőmnek is volt. De mindkét Mária úgy gondolta, hogy előbb a legfontosabbal foglalkozik: Jézus jelenlétébe helyezkednek, hogy hallhassák a szavát.

Talán nekünk is ezt kéne tennünk: félrerakni a tennivalók listáját, és utánozni a Máriákat. Fogadjuk meg, hogy mielőtt a napi dolgainkhoz kezdenénk, összehozunk egy találkozást az Úrral. Igen, ez lehet a megoldás. Hagyjuk abba a nyüzsgést, és üldögéljünk egy kicsit.

Jézus lábánál mindig jut elég hely.

Uram, segíts, hogy ma is szakítsak időt a veled való együttlétre, mielőtt hagynám, hogy a napi tennivalók elborítsanak. Add, hogy mindig jól lássam a sorrendet: te fontosabb vagy, mint tennivalóim végtelen sora. Ámen.

(forrás: Karen Ehman: Scurrying or Seated? Encouragement for today,  www.proverbs31.org fordítás: eszmelkedesek.blogspot.)