Hazafelé tartanak az istentiszteletről. Apa, anya, gyerekek. A családfő csak panaszkodik: nagyon gyenge volt a mai prédikáció, nem elég meleg a terem, a hangosítás érthetetlen, az énekeket nem is ismertem, a dob hangos, különben is, hogyan került egyáltalán oda, és aztán persze senki sem jött oda hozzánk a végén.
Árad a panasz, szinte vég nélkül. A család hallgatja, senki nem vitatkozik. Aztán az egyik fiú csak közbeszól:
'Apu, azt azért el kell ismerned, hogy nem is volt ez olyan rossz műsor azért a száz forintért, amit a perselybe dobtunk'.
Az olcsó istentisztelet ellentmondás önmagában. Az Ószövetségben az istentisztelet mindig együtt járt az áldozattal. Sokba került. Áldozatot vittek, nem is akármilyet, elsőszülöttet. A legjobbat, amiben nincs hiba.
A mi istentiszteletünk is drága, nagy volt az ára:
'Azután vette a poharat és hálát adott, nekik adta, és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.' (Mt. 26.27-28)
Dávid egy alkalommal áldozatra készül. A föld, ahol az oltárnak állnia kell nem az övé.
A tulajdonos, amikor megtudja, hogy királya milyen szándékkal jön, ingyen felajánl földet, állatot, tüzifát.
Mindent, ami csak az áldozathoz kell. Csak el kell fogadni. Miért is ne? Lényeg az áldozat!?
Nem, Dávid másképp gondolkozik: 'Így nem! Csak áron veszem meg tőled, mert nem akarok ingyen kapott áldozatot bemutatni Istenemnek, az Úrnak!' (II. Sám 24:24)
Mit áldozok Istennek? Maradék időm, maradék erőm, maradék pénzem, maradék tehetségem… Olyan, mintha áldozati állatnak a legrosszabb birkát vitték volna, ami már senkinek sem kell. Miért kellett a legjobb állat?
Nem volt mindegy, hogy milyen? De. Istennek egyikre sem volt szüksége.
Ő már akkor is a szívet nézte.
Olyan imádókat keres, akik nagyon szeretik Őt. Akiknek nem számít, hogy mennyibe kerül. Nem számít?
Kommentáld!