A kövek közé hullott mag
Már nem félek annyira...
A kövek közé hullott mag kicsírázott, szárba szökkent s körülnézett a
világban. Gyökerei küszködnek a kemény anyaggal, réseket keresnek a
termőtalaj felé. Vizet szívnának fel, mert szomjas a növény. Ennének,
hogy vastagodjon a szár, húsosodjanak a levelek, hogy a bimbók
kiviruljanak. A világ száraz, üres, kegyetlen. Mint a kövek. Nem enged
semmit, elnyom mindet. Mint a kövek.
Mégis élni akarok! A kövek között, ha már ide szórtak. Virágozni akarok!
A száraz forróságban, ha már a kövek között ez a módi. Élni... De
hogyan?...
Mi lenne, ha valaki arra járna és észrevenne? Mi lenne, ha felismerné,
hogy ha még sokáig így maradok, elpusztulok. Mi lenne, ha körülnézne és
tanulmányozná a talajt körülöttem? Mi lenne, ha nem azt gondolná, hogy
jó sok víz kell neki s akkor minden OK lesz? Mert a víz elfolyik a kövek
között s én nem tudok utána menni. Mi lenne, ha megtalálná a jó
megoldást: dús termőföldet hozni a kövek közé, feltölteni a réseket,
kitölteni a hiányokat, elegyengetni a durva felszínt?
Mi lenne, ha mindez megtörténne?!
ÉLET!
Ami nekem kell! Meg a mellettem kókadozó többieknek...
De a köves pusztákat elkerülik az emberek.
És Isten?...
Ha látsz egy otthontalant az utcán heverni, küldj felé egy hangtalan
áldást, mert azt meghallja Isten és meghallja ő is. S amikor mindketten
átléptek a Kapun, ott ő a legjobb barátod lesz.
Kommentáld!