...mert örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat.
Jeremiás 31:3
Ma is azt mondja nekünk Isten, hogy sorsunk és életünk nem érdektelen számára.
Nem tudunk olyan messzire elmenni, hogy Teremtőnk ne találna ránk - ha mi is akarjuk. Amikor sorsunk történései a mélybe taszítanak, vagy éppen magasra emelnek, csak egyetlen biztos pont lehet a szívünkben: egy odaadó, támogató Isten.
Neki soha nem kell "tökéletesen" megfelelnünk. Isten előtt önmagunk lehetünk, hibáinkkal, félelmeinkkel, örömeinkkel vagy éppen mardosó kétségeinkkel.
Miként gyermekeinket megértjük édesanyaként, és "még a nyelvükön sincs a szó", mi már tudjuk mire gondolnak - így fogad el bennünket is mennyei Atyánk.
Isten irgalmassága folytán - mely örökkévaló szeretetéből fakad -, mindig többnek lát bennünket, mint amilyenek vagyunk.
Mély, megértő szeretetével már látja bennünk mindazt, amivé lenni vágyunk.
Sugározzuk hát Isten megértő, támogató tiszta szeretetét, mellyel erőt és mosolyt adhatunk családunknak és a körülöttünk élőknek!
Ez a női létezésünk egyik csodája!
Majd ez a kedvesség és erő akkor sugárzik vissza ránk, amikor nem is számítunk rá, de amikor a legjobban szükségünk van erre.
Csodálatos érzés volt, amikor egy fárasztó napon a kislányom ezt mondta nekem: "anyuci, te vagy a világon a legnagyobb kincsem!"
Kommentáld!