Egy
csapat nő a Bibliát tanulmányozta együtt. Mikor elérkeztek Malakiás
könyvéhez, a harmadik fejezetben találkoztak egy verssel, amely ezt
mondja:
"Leül az ötvös és megtisztítja az ezüstöt".
Ez
a vers teljesen lenyűgözte az asszonyokat, és azon gondolkodtak, hogy
vajon mit fejez ki ez az állítás Isten természetéről. Az egyik nő
felajánlotta, hogy utána néz, hogyan tisztítják az ezüstöt, és majd a
legközelebbi alkalmon megosztja a többiekkel.
Azon a héten ez a
hölgy felhívott egy ötvöst, és megbeszélte vele, hogy elmegy megnézni
munka közben. Nem említette neki, hogy milyen célból akarja megnézni,
azon túl, hogy egyszerűen kíváncsi a tisztítási folyamatra.
Miközben az ötvöst nézte, a férfi megfogott egy darab ezüstrudacskát,
tűz fölé emelte, és hagyta, hogy felmelegedjen. Közben magyarázta, hogy
ahhoz, hogy az ezüst tiszta legyen, a tűz kellős közepébe kell tartani,
ott, ahol a lángok a legmelegebbek, hogy a szenny kiégjen belőle.
A nő
elgondolkodott a képen, amint Isten egy ilyen forró helyen tart
bennünket, aztán felelevenítette az igeverset: "Leül az ötvös és
megtisztítja az ezüstöt". Megkérdezte hát a férfit, hogy igaz-e, hogy az
ötvösnek a tűznél kell ülnie az ezüsttisztítás teljes ideje alatt.
A férfi igennel válaszolt, és elmagyarázta, hogy nemcsak, hogy ott kell
ülnie és tartania kell az ezüstöt, de a szemét is rajta kell tartania
egész idő alatt. Mert ha az ezüst a kelleténél akár csak egy perccel is
tovább marad a lángok között, megsemmisül.
A nő
egy rövid ideig csöndes volt. Majd megkérdezte: "Honnan tudja, hogy
mikor teljesen tiszta az ezüst?" Az ötvös mosolyogva így válaszolt: "Ó,
az nagyon egyszerű - amikor látom magamat benne.
forrás: ismeretlen szerző
A kép forrása: http://igerenezek.wordpress.com/2012/01/24/az-ezusttisztito-kezeben/
Kommentáld!