Milyen szívszorító jelenség, hogy keresztyén világunkban, még napjainkban is, Jézus Krisztus, a drága Megváltó, még mindig a táboron kívül a kapun kívül tartózkodik.

A tábor pedig, azok közössége, akik nem szívből, hanem csak színből, követik krisztust!

Aki Szentlelke által, mint mennyei vándor, zörget a szívek zárt ajtaján, bebocsájtásra várva.

Ezt a jelenetet, így örökítette meg számunkra, János apostol a mennyei jelenések könyvében, a 3-ik fejezet, 20-ik versében: „Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek. Ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok és ő énvelem”

Az Úrjézus, mint mennyei vándor, olyan szívajtók előtt áll, melyeken csak belül van kilincs, csak belülről nyithatók ki. Aki már többször is megállt zárt ajtó előtt, és nem tudott bemenni, szomorú és keserű, tapasztalatok birtokába jutott. Ugye ismerős? Magam is átéltem ár ilyen esetet. De ha egy földi halandónak is fáj az ilyen eset, mennyivel inkább fájhat az Úr jézusnak, a királyok királyának! Hála legyen, Megváltó Urunk hosszútűrésének, melynek szinte nincs határa!

Bizonyság erre, egy száz éves ember, akinek szíve ajtajánál, az Úr Jézus, évtizedeken át zörgetett, mire az, kitárult előtte. És az Úr Jézussal, mint a királyok Királyával, még 3 évig, halála percéig, együtt vacsorázhatott. Így, ez az idős hívő ember is, megláthatta, Isten dicsőséges országát.

Mivel az Úr Jézus, Szentlelke által, egyszerre lehet jelen, az egész földön, ezért egyszerre lehet jelen és zörgethet, százezrek szív – ajtaján, bebocsájtásra várva.

Szomorú tény azonban, hogy a legtöbb vallásos embernél, nem csak a szív, hanem a fül ajtók is zárva vannak. Legtöbben, füldugóval hallgatják az igehirdetéseket. Így a gyümölcsöt rejtő drága Igemag, táptalaj híján, kárba vész. És így múlnak el hetek, hónapok és évek, és gyümölcstelenné válik, a gyülekezetek lelki élete! Nincs lelki ébredés, nincs újjászületés. Pedig a drága lelkek, élő vízre szomjaznak. De a Krisztus – sziklából ömlő élővíz, nem ömölhet a bezárt szívekbe.

Szólhat, a harangszó, zúghat az orgona, zenghet a liturgikus ének, szárnyalhat a hirdetett drága Igehirdetés, a gyéren foglalt templompadok fölött, de csak a láthatatlanul jelenlévő Isten tudja, a bezárt fülek és szívek számát. És azt is csak Isten tudja, hogy hány gyülekezeti tagot kísérnek ki a temetőkertbe, aki zárt szívét nem nyitotta meg, a zörgető Jézus előtt. Aki megelégedett, becsületes életével, hűséges templomlátogatásával, adakozásával. Mit ért, ájtatosságával, felszínes keresztyénségével. És azzal a téves gondolattal, hogy ilyen módon is bevonulhat lelke, Isten dicsőséges országába! De ha zárt szívét, nem nyitotta meg, Jézus előtt, minden erőfeszítése ellenére, kívül maradt, Isten országán. És mi lesz azokkal, akik még az örökkévalóságban, és a feltámadásban sem hisznek?

Akik – tévesen – úgy vélik, hogy az élet, a halállal véget ér! Ezért ebben az elmúló látható világban, igyekeznek minél több jót, minél több testi élvezetet, vagyont, rangot, hírnevet megszerezni maguknak.

De nem gondolnak arra, hogy haláluk pillanatában, mindent, végleg itt hagynak? Mégis: minden idejüket, javaikat, múlandó testük kielégítésére fordítják. Pedig az, csak hallhatatlan lelkük elbomló ruhája. Hallhatatlan lelkükön nem vehet erőt a halál! Ezért lelkükre, az örök sötétség, a kárhozat hona vár. A Sátán hazugsága az, hogy nincs örök élet! És csak az létezik a világban, ami szemmel látható és kézzel tapintható.

Azonban, nagyon szegényes élet volna az, mely csak a bölcsőtől a koporsóig tart? Az Úr Jézus: nem ok nélkül zörget, a szívek zárt ajtaján. Ő, nagyon jól tudja: egy megmentett lélek, nagyobb érték Isten számára, mint ez a hatalmas, elmúló, látható világ. Miért? Mert a lelkünk örökkévaló. Mivel, Isten Lelkének parányi szikrája!

Ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos volna a lelkek megtérése, újjászületése! Újjászületés nélkül, nincs üdvösség, nincs örök élet! Legyen áldott, a hosszútűrő Jézus Krisztus, aki még napjainkban is, Szentlelke által, itt jár köztünk a földön, és türelmesen zörget, a bezárt szív – ajtókon.

Minden igehirdetés, minden Jézusról szóló bizonyságtétel, nem más, mint az Úr Jézus zörgetése, a bezárt szívek ajtaján! Mivel pedig az ajtókilincs belül van, ezért, minden ember, önmagáért felelős! Nyit-e ajtót, Jézus előtt, vagy sem.

Pedig ezzel az egyetlen mozdulattal, lelkének örökkévaló helyét pecsételi meg! Mivel lelke: örök lakója lesz, vagy az üdvösségnek, vagy a kárhozatnak! Ezért, boldog ember az, aki még földi élete folyamán, hit által, megnyitja szíve ajtaját, a zörgető Jézus Krisztus előtt! Ő, feltárja előtte, mind a két örökkévaló birodalom valóságát, létezést. És rájön, hogy nem Jézus volt az ő vendége, hanem ő volt, az Úr Jézusnak, a királyok Királyának vendége!

És nem csak a mennyei Király földi asztalának, hanem egykor majd a dicsőséges Király, mennyei asztalának is, örökkévaló vendége lesz! A mennyei királyi vendégség pedig, felülmúl, minden emberi elképzelést.

Hála, hogy az Úr Jézus még most is, itt jár közöttünk, Szentlelke által, De, hogy meddig: azt csak Ő tudja egyedül. A múló idő pedig, félelmetesen siet, végcélja felé. Pedig még mindig, emberek százmillióinak, zárva van a szív – ajtaja!

És amíg nem nyitják meg, Jézus előtt, semmiképpen sem számíthatnak, örökkévaló mennyei lakozásra! Így pedig, lelkiismeretük, egy örökkévalóságon át fogja vádolni őket, hanyagságuk, vagy keményszívűségük miatt.

Mivel elmulasztották a drága alkalmat, lehetőséget, a megtérésre ajándékozott, drága kegyelmi időt!

Bárcsak lehetne, ez a bizonyságtétel is, nagyon komoly figyelmeztetés, mind azok számára, akik még nem nyitották meg szívük zárt ajtaját, a türelmesen zörgető Jézus előtt!

Mert nem tudhatják: meddig lesz lehetőségük erre! Ugyanis ettől függ, üdvösségük, vagy kárhozatuk!

Írta: Pecznyík Pál 2014-ben.