Jelenések. 4, 2-3.

Ha az Isten dicsőségét látni kívánó ember, komolyan veszi Isten szavát és hit által, belemélyed a Biblia olvasásába, akkor egyre csodálatosabb dolgok tárulnak fel előtte, Isten láthatatlan örök világából. De mind az, ami abból láthatatlan, és ami abból, most látható, csak árnyékképe, Isten láthatatlan világának! Melynek csodálatosan szép, és kimeríthetetlen a gazdagsága. De annak megértéséhez, egy emberöltő is kevés!

Az ember: olyan alkotása Istennek, aki mindent szeretne tudni, azt is, ami szemmel látható, és azt is, ami most még láthatatlan, számára. Boldog ember az, aki Bibliaolvasás által is, Isten országának egyre több szépségére bukkan rá.

Bizonyos, hogy Isten által létrehozott, sok szépet és látható jót egy ember, képtelen megérteni és felfogni. Annak csak egy parányi szeletére képes. Azonban, már az első emberben is ott bujkált a bűnös kíváncsiság, megtudni azt is, amit Isten eltiltott előle!

És ez a mindent látni és tudni akaró kíváncsiság, szakította el az embert, Alkotójától! A titkok titkának ajtaja azonban, zárva maradt előtte! Abba: Isten, csak egy pillantást engedett betekinteni! Még azok az Ó szövetségi, élve mennybe ragadott emberek, Énók és Illés, sem közölhettek semmit, a túlvilágról nekünk! Még maga az Úr Jézus is, alig mondott valamit, arról a dicsőséges láthatatlan országról, melyből Ő, jött le közénk!

Pál apostol pedig, így ír az elragadtatásról, a második Korinthusi levél, 12-ik fejezetében: ,,Ismerek egy embert a Krisztusban, aki elragadtatott a paradicsomba, és hallott kimondhatatlan beszédeket, amelyeket nem szabad embernek kibeszélnie"

Amíg mi, ebben az elmúló testben élünk, nem tekinthetünk bele, a láthatatlan világ, csodás titkaiba! Azok majd csak feltámadásunk után, tárulkoznak ki előttünk, a maguk gyönyörűségében.

Isten, engedett némi betekintést azokba, hitünk megerősítésére! Ezt a rövid ismertetést, a Mennyei Jelenések könyvében találjuk feljegyezve, János apostol által. Megláthatunk valamit, abból a dicsőségből, melyet elragadtatása idején láthatott! Olyan fényt és ragyogást, melyet még János sem írhatott le, teljességgel. Nem tudta úgy leírni azt, ahogyan látta! Miképpen nyári napkeltének szépségét sem lehet leírni úgy, ahogyan látja azt valaki. Azt: látni kell.

János apostol, bemutat valamit, Isten lényének dicsőségéből és ragyogásából, a Jelenések könyvének 4-ik fejezetében, a második és harmadik versben: ,,És ímé királyi szék állott a mennyben, és a Király Székben ült Valaki. És a Széken ülő úgy ragyogott, mint a jáspis és a szárdius kő. A Királyi széket Szivárvány vette körül, olyan, mint a smaragd" Még János is, csak homályosan látta, nem ismerte föl, a királyi széken ülő Valakit!

Valami isteni szikra, mélységes Isten utáni vágy, ott rejlik, minden ember szíve mélyén!

És van, akiben előtör, van, akiben tovább is, ott szunnyad. Valahogy úgy érzi az ember, hogy többre érdemes annál, amiben van, vagy: amit szeme láthat. Hála legyen Istennek, hogy az Édenkerti bukással, még nem veszett el minden! Jézus Krisztus váltsághalála és feltámadása által, van kiút, a bűn mélységéből, a dicsőséges mennyei fénybe! Azonban, ez az átlépési pillanat, csak biológiai halálunk alkalmával jön el. Akkor lépünk át, a látható világból, a láthatatlanba!

No de, milyen kíváncsi az ember? Még földi élete folyamán, szeretne tudni és látni mindent, hallhatatlan lelkének, túlvilági életéről és helyzetéről. Van aki: olyan merészségre ragadtatja el magát, hogy ha lehetősége volna, még a titkok kapuját is betörné, hogy megismerhesse, Isten titkait!

Nos, ilyen merész vállalkozás volt, egy kisfiú részéről is, aki visszatért a klinikai halálból. Azt mondta, hogy a mennyben járt, és elmondta, amit ott látott. Pedig arról, még az Úr Jézus is, alig mondott valamit! Szomorú, hogy okos, tudós emberek, nem veszik figyelembe, hogy a klinikai halál, még nem az igazi halál! A lelke még az emberben van! Aki pedig valóságosan meghalt, annak a lelke, már nem térhet vissza a földi életbe! A klinikai halálból már sokan visszatértek a földi életbe. És mindenkinek másféle volt a látomása, tapasztalata. De bizonyos, hogy a Biblia, egyikét sem igazolta volna! Mert még, egyikük sem láthatta meg, a létező láthatatlan világot! Melyet csak az első feltámadás után láthatnak meg azok, akiknek része lesz, az első feltámadásban!

Minden kíváncsiság és kutakodás, az angyalnak álcázott Sátán, hazug félrevezetése, aki még a Krisztusban hívőket is szeretné becsapni és félrevezetni. A Sátán nem azokért aggódik, akik már az övéi, hanem azokért, akiket az Úr Jézus már kiszabadított, gonosz rabságából. Úgy tűnik: habár közeledik az Úr Jézus második eljövetelének napja, mégis, sokan belefáradtak az ő várásába, ezért, még idő előtt: szeretnének mindent tudni, arról a csodálatos örökkévaló új világról, melynek meglátása most még, rejtve van előlük.

Ezért, egyre több a rajongó hívő ember, aki még idő előtt, szeretné birtokba venni azt, a szép lelki örökséget, melyet Isten, úgy is meg fog adni övéinek, amikor eljön annak az ideje! Ide kívánkozik egy helyes közmondás: ,,A türelem, rózsát terem"

Sajnos, mi emberek, nagyon is türelmetlenek vagyunk. Pedig a hit és a türelem, ikertestvérek. Bár hisszük, hogy amit Isten ígért nekünk, megkapjuk majd a maga idején! De arra: néha hosszan, türelemmel kell várnunk. Türelmetlenségünket pedig, a Sátán figyeli, és arra használja fel, hogy rajongásba sodorjon minket. Kíváncsiságot ébreszt bennünk, olyan dolgok iránt, melyeknek meglátására, csak testi halálunk és feltámadásunk után, kerülhet sor.

Szomorú tény, hogy a lelki élettel kapcsolatos irodalom, túlnyomó része, olyan isteni titkokat próbál feszegetni, és azokba idő előtt bele tekinteni, melyekbe halálunk előtt, lehetetlen!

Ezért hát, legyünk türelemmel egy kicsit, mert Isten, olyan csodálatosan szépet és jót, tartogat nekünk, melynek meglátásán, még a lélegzetünk is eláll majd! ,,Mert szem nem látott, fül nem hallott, embernek szíve meg sem sejtett, amiket Isten készített az őt szeretőknek"

Nos, ez a csodálatos jövendő vár, Isten megváltott népére. Amely egykor majd, a maga valóságában és gyönyörűségében fog kiteljesedni előttünk, ha már ott leszünk, hallhatatlan lelkünk, örökkévaló országában, mennyei Atyánk közelében!

Ó, bárcsak minél többen, lehetnénk ott, atyai szíve örömére.

Írta: Pecznyík Pál 2014-ben.