I. Király. 17, 3-4.

Ebben a látható világban, Isten hatalma és uralma, mindenre kiterjed, emberre, állatra, egyaránt. Ő mindennel, szabadon rendelkezik. Mindent szolgálatába állíthat, földön és égen, egyaránt. Ebben: az a csodálatos, hogy mindezt, a saját képmására alkotott ember érdekében és javára teszi. Ebben a bizonyságtételben is azt szeretném kidomborítani, hogy Isten, hogyan veszi igénybe, még az állatokat is, veszélybe jutott emberek megmentése érdekében! Nagyon szép példát találunk erre, a Királyok első könyvének 17-ik fejezetében, a 3 – 4 versben, így olvashatjuk ezt az eseményt, amikor Izráelben, három és félévig, szárazság volt.

Ebben a két versben, így szól az Úr, Illéshez: „Menj el innét, és menj napkelet felé, és rejtőzzél el a Kérith patakja mellett, mely a Jordán felé folyik. És a patakból lesz néked italod: a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy tápláljanak téged ott” Íme, Isten, csodálatosan gondoskodott, hűséges szolgájának ellátásáról.

Naponta megkapta kenyér és hús adagját, szomját pedig, a patak vizéből enyhítette.

Évekkel ezelőtt, olvastam egy hívő katonáról, akit katonatársai csúfoltak, hívő élete miatt. Az egyik gyakorlaton, délben leültek ebédelni. A hívő katona ölében egy frissen sült fánk volt, de amíg behunyt szemmel imádkozott, egy holló odarepült, és csőrével felkapta a fánkot, a katona öléből, és elrepült vele. közelben volt egy falu.

A falu utcáján, egy fiatal édesanya ment éhes gyermekével. Szegénysége miatt, ennivalót sem tudott adni, gyermekének. Nos, ez a holló, éppen a gyermek elé ejtette le a fánkot. Az éhes gyermek, nagy örömmel kapta fel az égből pottyant fánkot, és jóízűen megette.

A hívő katona pedig, ebéd nélkül maradt, de nem zúgolódott miatta. Csak katonatársai csúfolták őt tovább.

Lám, Isten, ilyen csodálatos módon gondoskodott erről az éhes gyermekről.

Régebben, olvastam egy meghatóan szép történetet, melyben Isten, egy legyet, használt eszközül, egy távoli ország vasútvonalán, egy személyvonat utasainak megmentésére! Ugyanis, a vasúti pályát, egy széles folyam keresztezte. és a vonatok a folyó feletti hídon közlekedtek.

Nos, ez a személyvonat éjjel robogott, a folyó felé. A mozdonyvezető, a mozdony kis ablakán, a vasúti pályát figyelte. Egyszer csak azt látta, hogy egy kéz, megállást integet a távolban. Nyomban lefékezte a vonatot és az, csikorogva megállt A mozdonyvezető leugrott a mozdonyról és előre sietett, hogy megtudja a leállítás okát. Rémülettel látta meg, hagy a folyófeletti híd beszakadt a folyóba, a vonat pedig, csak párszáz méterrel állt meg a folyó előtt.

Ha a vonat nem állt volna meg, akkor utasaival együtt, a folyóba zuhant volna!

Később kiderítették, hogy a mozdony ablakának túlsó felén, egy légy lábával törölgette szárnyát, a mozdonyvezető pedig ezt a lábat vélte, integető emberi kéznek! Ezért állította meg nyílt pályán a vonatot.

Ebben az eseményben is, csodálatosan nyilvánult meg, Isten, gondoskodó féltő szeretete.

Hazánk egyik falujában élt egy idős házaspár. a néni hívő asszony volt, a bácsi nem.

Ez a hívő asszony, minden hét egyik napján átjárt a szomszédba egy hívő család otthonába, ahol a házi Bibliaórát tartották. Vele ment mindig hűséges kiskutyája is. És amíg a Bibliaóra tartott, a kutyus, a néni széke alá kuporodott, utána meg hazament a nénivel.

Évek múlva, az idős hívő asszonyt, Isten, magához szólította. Az özvegyen maradt ember, észre sem vette egy darabig, hogy kutyája még mindig át fut a szomszédba, a Bibliaóra idején, és lekuporodik a gazdája üres széke alá.

Egyik nap azonban elfogta a kíváncsiság az idős embert, vajon hova megy a kutyája, mindig azon a bizonyos napon? Végül, utána ment, hogy a titkot kiderítse. És csodák csodája, a hitetlen ember, már az első alkalmon hitre jutott.

Isten, egy állat hűsége által vezetett hitre, egy kallódó drága lelket! Mert Istennél, minden, lehetséges.

Még egy hasonló, életmentő esemény, jutott eszembe. Olvastam egy emberről, aki megharagudott a kutyájára, és elhatározta, hogy agyonüti. Egyik nap, ki is ment kutyájával a közeli tóhoz, beült a csónakba, kutyáját is beemelte. Beevezett vele a tó közepére, fogta az evező lapátot, felemelte, felállt, hogy kutyáját agyonüsse, de megbillent a csónak, és a gazda, a vízbe zuhant, de nem tudott úszni, segítségért kiáltozott és nyelte a patak vizét, végül: a saját kutyája mentette ki őt és húzta a partra.

A történet további részét, folytatását, nem ismerem. Mégis biztosra veszem, hogy ez az ember, ezek után, nagyon is megbecsülte, életét megmentő kutyáját, és mindig hálásan tekintett rá.

Bizonyára, világviszonylatban, még sok ilyen megható történet ismeretes. De ez a néhány igaz történet is, elégséges ahhoz, hogy csodálattal tekintsünk, a láthatatlanul jelenlévő Isten, emberi életeket mentő nagy szeretetére!

Ha emberi életek mentéséről van szó, akkor Isten, az Ő hatalmánál fogva, mindent igénybe vehet, földön és égen egyaránt.

Isten szemében, minden ember, egyedi lény, még a 7 milliárd ember közül is!

És ha Isten számára, ilyen drága, egy emberi lélek, akkor könnyen elhihető, hogy Isten, minden elveszett lelket megsirat!

Mert ha minden ember, örömmel engedelmeskedne, Isten szent akaratának, akkor bizonyosan az teljesülne be, ami a Bibliában így hangzik:

„Mert a kárhozat, nem az embernek, ha nem az ördögnek és az ő angyalainak készítetett”

Mégis szívszorító, hogy a legtöbb ember, készpénznek veszi, hogy élet: csak ezen a látható földön létezik. Pedig, a gazdag emberek és milliárdosok is, haláluk percében, itt hagyják majd, mesepalotáikat, hallhatatlan lelkük pedig, koldusszegényen vonul át, az ideig valóságból, az örökkévalóságba!

Hála legyen Istennek, hogy Jézus Krisztusnak bűnből való szabadítása, még mindig érvényes!

Ezért, boldogok azok, akik hit által, igénybe veszik, ezt a nagy szabadítást, hallhatatlan lelkük javára és üdvére!

Írta: Pecznyík Pál 2014-ben.