Közzétette Rácz  Margit

 II. Mózes. 14, 31. 1s 15, 21.

Isten, Szentlelke által, csodálatos módon íratta le számunkra a Bibliában: az Ó és az Új Szövetséget. Miért volt fontos, az Ó szövetség? Mert előképe volt az Újszövetségnek.

Ami az Ó Szövetségben csak burkolt formában volt olvasható, az, az Új szövetségben, sokkal érthetőbben, teljesedett ki. Az Ó Szövetség eseményei mind, előképei voltak az Újnak!

Ilyen volt a választott nép kivonulása is, az Egyiptomi rabszolgaságból. A választott nép, miután átvonult szárazon, a Veres tengeren, a túlsó partra érve, hálaadó öröménekkel dicsérte szabadítóját, Istent!

A választott nép öröménekének egyik versét, Mózes második könyvének 14-ik fejezetében, a 31-ik versben találjuk feljegyezve. „És látta Izrael azt a nagydolgot, amelyet cselekedett az Úr Egyiptomban”.

A 15-ik fejezetben olvassuk, Mózes hosszú énekét, annak 21-ik verse, így hangzik:

„Énekeljetek az Úrnak, mert fenséges Ő”

Bizonyára, távol is hallható volt a nép, Istent dicsőítő éneke, a Veres tenger partján a Sínai sivatag szélén.

Aki ismeri a választott nép útját, a kopár sivatagon át, a kies Kánaán határáig, az tudja: mennyire viszontagságos, mennyire kínkeserves volt ez az út, a hosszú 40 éven át.

De most, figyeljük meg, mennyire hasonlítanak egy újjászületett ember, első napjai, ennek a nemrég szabadult népnek, öröméhez.

Bűntől szabadult szíve, úgy megtelt túláradó örömmel, hogy szinte, minden embert keblére szeretne ölelni.

De ahogyan a választott nép, nem tudhatta előre, hogy a sivatagi úton, mi vár rá, ugyan úgy, ő sem tudja előre, hogy a föld vándorúton, amíg vonul, örökkévaló új hazája felé, milyen próbák és nehéz események várnak rá. A választott nép számára, a szabadulás után, elmaradt az egyiptomi kenyér. A sivatagban, felváltotta azt, a naponta földre hulló mennyei kenyér, a manna.

Nos, ugyan így, az újjászületett hívő ember számára is lelki eledel, a földi vándorúton, Isten, élő igéje! Azzal táplálhatja naponta, hallhatatlan lelkét mind addig, amíg majd megérkezik a halál sötét folyamához. Hogy átkeljen azon, örök új hazájába, mint Izráel fiai is a Jordán folyón, Kánaán földjére.

Isten pedig az új földön: már más módon fog gondoskodni róla. A Biblia: hitelesen írja le, Mózes 5 könyvében, a választott nép, panaszát, zúgolódását, siránkozását, a 40 évi vándorlás során. Az úton, ki volt zárva a kényelem, a dőzsölés, a lustálkodás. Kőházak, kényelmes lakások helyett, sátrakban töltötték napjaikat, éjszakáikat. Tartózkodásuk is változó volt, hol hosszabb, hol rövidebb.

Állandóan figyelniük kellett, a felhőt és a tűzoszlopot, mely vezette őket, az ismeretlen úton. A láthatatlan Isten, így vált láthatóvá számukra.

Lelki értelemben, hasonló módon vonul át, Isten, újjászületett népe is, a láthatatlan Szentlélek vezetésével, ezen a látható földi sivatagon. Most még láthatatlan dicsőséges új örök hazája felé! De lelke számára, nincsen földi gyönyörűség, sem kényelem. Hallhatatlan lelkük, elmúló testükben sátorozik, haláluk percéig.

Csak az a nagy kérdés: mire fordítanak nagyobb gondot, hallhatatlan lelkükre, vagy csak lelkük elmúló sátorára, testükre.

Sajnos, sok hívő keresztyén, megfeledkezik arról, hogy lelke: nem úgy vonul át a földön, mint lelki sivatagon.

Mert a lelki sivatagban, nincs kocsma, szórakozó hely, dohánybolt, mozi vagy színház. A lélek számára, nincs e múlandó földön, semmilyen kényelem, a lélek: csak Igére éhezik és szomjazik. De ennél több, nem is kell neki.

Ezért a test és lélek között, folyamatos az ellenszegülés. Mindkettő, megköveteli a magáét! Főképpen a test.

A test, tele van különféle kívánsággal. Jaj, annak az embernek, akinél a testi kívánságok jutnak fölénybe, a lelki kívánsággal szemben. Mert így, könnyen visszaesik, és üdvét is elvesztheti!

A sátán pedig ravaszmódon kínálja, hamisfényű portékáját, hogy visszahódíthassa azokat a drága lelkeket, melyek már kiszabadultak, karmai közül.

Sokszor már filmekbe is beleszőnek, Bibliai idézeteket, szövegeket, de legtöbbször, helytelenül, vagy hamisan.

Isten gyermekeinek, jó volna már tudomásul venni, hogy hallhatatlan lelkük számára, ez az elmúló világ, bármilyen szép és csábító is, a szemek számára, mégsem más, mint sívó sivatagi homok, mely soha sem lehet, a lélek örökkévaló tartózkodási helye. Hanem csupán rövid, átmeneti szállás.

A Zsidó nép, 40 évi vándorlás után, letelepült, Kánaán földjére. Véget ért a hosszú zarándoklat.

Boldog az a hívő ember is, akit nem tud lekötni, e múló világ hamis fénye, bája. Elmúló kényelme és gyönyörűsége. Jól tudja: mind az, ami látható, csak olyan, mint a délibáb, mely egy ideig látszik, azután eltűnik.

Végeredményben, ez a Föld, minden ember számára, csupán néhány évtizedes átmeneti szállás. Nevezhetjük azt, próbák földjének is. Itt válik nyilvánvalóvá, hogy Istenhez ragaszkodunk e, vagy pedig, ehhez az elmúló látható földhöz.

Isten, már sokféle módon mutatta be előttünk, hogy a tőle való elszakadásunk miatt, vált lelkünk számára, sivataggá ez a Föld! Ám Ő, csodálatos módon gondoskodott arról, hogy ezt a megszakadt drága kapcsolatot, közötte és miközöttünk, ismét helyreállítsa! Mégpedig mérhetetlen áldozat árán!

Amit az első ember elrontott, gyönyörű Édeni körülmények között, azt az Úr Jézus a kopár sziklás Gecsemáné kertben, ismét, helyre állította, drága bűntörlő vére és élete feláldozásával, a Golgotán, a kínkereszten! Isten megváltott gyermekeinek, nincs sok keresnivalójuk, ezen a földön.

Ámde van egy igen fontos megbízatásuk:

Hirdessék, szavukkal és életükkel, Isten hazahívó szavát, azoknak, akik gondtalanul menetelnek a kárhozat felé. Ezzel pedig, vállalják az Isten népével való együttnyomorgást, ha kell üldöztetést, bántalmaztatást, miként a Bibliai hithősök. Akik nem a szenvedésekre gondoltak, hanem a megjutalmazásra tekintettek. Mely a győztesekre vár, Isten dicsőséges országában!

És az, az öröm és boldogság, mely Istennél vár rá, kárpótolni fogja őt, minden földi szenvedéséért és nyomorúságáért.

Bízzál Istenben, újjászületett népe! Nem egyedül vonulsz, ezen a sivár lelki sivatagon, veled vonul, Szentlelke által, dicsőséges Urad és Királyod is, Jézus Krisztus! És odaát is Vele leszel majd örökké! 

Írta: Pecznyík Pál 2014-ben.