Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A magyarok Istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok Istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok Istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordunk!
— Ide veled, régi kardunk!
A magyarok Istenére
Esküszünk
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy híréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok Istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok Istenére
Esküszünk
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
(Pest, 1848. március 13.)
A Nemzeti dal azok közé a művek közé tartozik, amelyeknek nemcsak irodalmi értékük van, hanem történelmünk formálásában is jelentős szerepük volt.
1848. március 13-án írta Petőfi a verset, a legismertebb magyar versek egyikét. Eredetileg március 19-én akarta elmondani. Az Ellenzéki Kör ekkorra tervezte, hogy a Rákos mezején megünnepli a párizsi forradalom kitörését. Petőfi azonban a bécsi forradalom hírére március 15-én a Pilvax kávéházban gyülekező fiatalokkal együtt felgyorsította az eseményeket, és elszavalta versét. Pesten is kitört a forradalom.
A Nemzeti dal a szabad sajtó első terméke. A forradalmi ifjúság által lefoglalt nyomdában kinyomtatták, és röpiratként terjesztették.
Kommentáld!