A Kínában közel 2000 éve termesztett növény, mely egyben az egyik legrégebbi kultúrnövényünk növénytani nevét (Paeonia) a görög mitológia isteneit gyógyító orvosnak, Paion-nak köszönheti. Más források nevét a paean szóra vezetik vissza, ez diadalmi éneket jelent.
Számos ősi vonás jellemzi a rendet. Ilyenek a csavarvonal mentén álló virágtakaró-levelek, a sok porzó és termő, az apokarpikus termőtáj[1340], valamint a lomb-, a fel- és a csészelevelek egymás közötti fokozatos átmenetei. Nem ritka a tüszőtermés vagy tüszőcsokor. Gyakori a polifenolok előfordulása. A dilléniafélék (Dilleniaceae) családja a déli félteke trópusi-szubtrópusi tájain, míg a bazsarózsafélék (Paeoniaceae) családja az északi félgömbön honos.
A bazsarózsafélék családjába (Paeoniacea) tartozó pünkösdirózsák nemzetségében, azon belül is a bazsarózsák alnemzetségében, akadnak lágyszárú évelők és fás szárú, lombhullató cserjék egyaránt. A vadon termő fajok száma meghaladja a harmincat, a nemesített és keresztezett fajták száma pedig évről évre nő. A kelet-európai, szibériai, kaukázusi, tibeti, kínai, fagyálló szülőktől származó évelő fajták többségét Hollandiában állítják elő. Magyarországon is őshonos Pécs környékén. Legismertebb a bánáti bazsaróza (Peonia officinalis ssp. banatica). Kerti dísznövényként valószínűleg a 16. században jelent meg nálunk. Parasztkerti dísznövényként az évelő pünkösdi rózsa régóta közkedvelt. Magyar György (1844-1923), aki Alcsúton és a Margit szigeten is parkosított, Csobánkán évelő kertészetet rendezett be, amelynek Paeonia-gyűjteménye országos hírű volt.
Kommentáld!