2012. április 22. vasárnap a Magyar Madártani Egyesület szervezésében Szép Tibor a Nyíregyházi Főiskola professzora, a Természettudományi és Informatikai Kar dékánhelyettese, vezetésével túrán vettünk részt a partfalak kiásása partifecskéknek a Tiszán Szabolcs község térségében.

 

 

A cél ásókkal kialakíttani függőleges partfalakat a telepek számára, mivel az áradások elmaradása miatt nagyon kevés friss partfal van a Tiszán.

 

A monitoring állomáshoz közel márt várt ránk a csónak a Tisza folyón.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Háborítatlan keményfa-ligeterdő. A már csak ritkán elöntött, ún. magasártéren fekvő keményfa (vagy tölgy-kőris-szil) ligeterdők (Fraxino pannonicae-Ulmetum) jórészt a mentett oldalra kerültek, és egykori tekintélyes kiterjedésük parányi töredékére esett vissza.

 

A régi alföldi erdőségek maradványai néhol a hullámtéren, másutt azon kívül lelhetőek fel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- A folyók természetes szakadófalainak megőrzése elsőrendű jelentőségű,

mert ezeken a helyeken a legnagyobb a szaporodási siker és jelenleg itt a legkisebb a veszélye a közvetlen emberi pusztító tevékenységnek. Napjainkban a folyók szabályozása és partvédelmi kezelése nyomán csak igen kevés helyen (Felső-Tisza, Alsó-Tisza, Dráva,...stb.) léteznek még természetes szakadópartok, amelyek megőrzése, esetleges újabbak kialakulása kulcsfontosságú a partifecske és más fenyegetett helyzetű állatfaj (pl. tiszavirág) és élőhely (pl. a kiterjedt természetes árteri puhafa ligetek) védelme szempontjából.

 

 

Törekedni kell arra, hogy a folyók kanyarulataiban működő természetes romboló (szakadófalakat létrehozó) és építő ( homokos padokat és a természetes szukcesszió révén ártéri ligeterdőket kialakító) folyamatok minél több szakaszon működhessenek, amennyiben azok közvetlenül nem fenyegetik az árvízvédelmi gátat. Az évente leomló szakadófalak parazitáktól mentes, táplálékban gazdag fészkelőhelyet biztosítanak a partifecskék számára.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Tiszán szakadópartokban költõ, Európában egyedülálló nagyságú fészkelõállomány védelme fontos feladat. Különösen fontos, hogy a partvédelmi munkák tervezését és kivitelezését elõzetes hatásvizsgálatok elõzzék meg, gondoskodva az adott körzetben fészkelõ állomány részére megfelelõ számú és nagyságú szakadópartról.

 

 

Meg kell tíltani a partifecske-telepeknél a horgászatot a költési idõszakban, el kell érni, hogy e szakadófalakba ne ássanak lejárót és egyéb a függõleges falat módosító beavatkozást ne végezzenek.

 

A védelem ellenére évente több ezer fészek pusztul el...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A homokbányákban 

ahol rendszeresen fészkelnek fecskék a pusztulások megelõzése érdekében a madarak megérkezése elõtti napokban partfalakat érdemes kialakítani, lehetõleg a délnek nézõ oldalon.

 

A fecskék által lakott falak aljában, tetején, valamint a széleken kb. 5 m-es körzetben mindennemû földkitermelést szüneteltetni kell augusztus végéig.

 

A költési idõszak végeztével a madarak megérkezéséig hasznos, ha a régi üregekkel teli falat lebányásszák.

 

VÉDETT MADÁR, TERMÉSZETI ÉRTÉKE 5000 Ft.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

FÉSZKELŐHELY

 

 

Tisza menti partifecske telepA folyók szakadópartjainak, homok-, sóderbányák vagy akár házalapok függõleges partfalainak felsõ részén ássa fészkelõüregeit. A több éven keresztûl a Tiszán végzett felmérések alapján megállapítható, hogy bizonyos esetekben már a 0.5 m magas függõleges résszel rendelekezõ partfalon is költenek, de elõnyben részesítik az ennél lényegesen magasabb partfalakat (Szép 1991). A régi üregekben szaporodó és áttelelõ nagyszámú parazita miatt a partifecskék kerülik az elõzõ évi fészkekkel teli partfalakat. Nagyon fontos, hogy a madarak tavaszi megérkezéséig az elõzõ évi, régi fészkekkel teli partfalakat friss, régi üregek nélkûli fal váltsa fel. Nagyszámú fészkelésére a Tisza évrõl-évre kora tavasszal leomló szakadópartjaiban, valamint a rendszeresen használt homokbányákban számíthatunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az első csoportjai április közepén-végén érkeznek, de a teljes állomány csak június közepére ér vissza. Az állomány nagy része május közepe - június eleje között érkezik és kezdi meg az üregek kiásását. A másodköltések, valamint a kései első költések miatt augusztus közepéig, bizonyos években akár augusztus végéig találkozhatunk fiókát etető madarakkal. Feltehetően az afrikai telelő területen bekövetkező szárazságok okozta rossz kondició miatt, bizonyos években (pl. 1987, 1991) az első madarak csak május elején érkeznek meg és ezen években a másodköltés is rendkívül ritka...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Meg volt már teremtve az egész világ, megvoltak a hegyek, völgyek, kisebb és nagyobb folyók, csak még a Tisza állott az Úr zsámolyánál.

 

Hát teveled mit csináljak, szegény fejeddel? - kérdi az Úristen.

Csak bízd rám, atyám - mondja Jézus Krisztus -, majd eligazítom én!

 

Azzal Jézus elővett egy aranyos ekét, elébe fogott egy szamarat, s azt mondja a Tiszának, hogy menjen után mindenütt a barázdában. Azután nekivetette az ekét a földnek, szántotta a folyónak az ágyat, az pedig ment mindenütt a nyomában. Hanem szerteszéjjel igen sok cötkény, szamárkóró volt mindenfelé, a szamár pedig éhes is volt, meg amint tudjuk, nagyon szereti a cötkényt, egyikhez is hozzákapott, a másikhoz is, s nem haladt egyenesen, hanem ide-oda rángata az ekét. Azért olyan girbe-gurba, csivirgős-csavargós a Tisza folyása."

 

A folyó eredetéről szóló népmonda kitérőjével máris a kellős közepébe értünk a Tisza bemutatásának: a kanyargóssága után lássuk másik jellegzetes tulajdonsága, a szőkesége magyarázatát, immár nem a népi fantáziához, hanem a tudományhoz fordulva segítségért.

 

"A Szőke-Tisza nevét valószínűleg szürkés színe miatt nyerte. A Tisza ugyanis a Kárpát-medence többi nagy folyójához képest viszonylag igen sok finomszemű, lebegtetett agyagos hordalékot szállít, amely szőkének idealizálható szürke színt kölcsönöz a vizének". /Bogárdi János/ Ugyan a meredek hegyi lejtőkről elmosott, durvább anyagok lerakódnak a síkság peremén, de a finomszemcséket tovább úsztatja a víz. Az iszaposság okozza tehát a szőkeségét. Gondoljuk csak el: a Tisza évente 15 millió tonna iszapot visz kísérőként a Dunába!

 

 

 

A költő szerelmes szívvel símul hozzá, a geológus holocént emleget, más azt sejteti: egy szakaszán az Ős-Duna elhagyott medrét örökölte. A kisdiák Petőfit idézi, a horgásznak a legutóbbi nagy fogás jut eszébe, a folklórkutatónak... Ne soroljuk tovább.

 

A Tisza mindenkinek jelent valamit. Mindenkinek mást. Nyelvünk is milyen gazdagon él e folyó emlegetésével!

 

Amiből sok van - a Dunán inneniek szavajárásával - Tiszát lehet rekeszteni.

 

Ha valami sokára következik be, akkor sok víz lefolyik addig a Tiszán. Tiszának megy, aki vízbe öli magát, s bizony gyors, könnyű a halála, mert a Tiszának nincs gerendája.

 

Aki nem él lehetőségével: elvezették a Tiszára, mégis szomjasan jött vissza.

 

A honvágytól szenvedésről: ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza.

 

Ünnepeltet köszöntünk így: isten éltesse sokáig, míg a Tisza ki nem szárad bokáig.

 

Találós kérdésért sem kell messzire menni: mi megy át a Tiszán csont nélkül? A pióca. Árnyék nélkül? A kiáltás.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

MÓRICZ ZSIGMOND : FICFÁS (részlet)

 

: ".. Hát a Tisza, az volt a mi falunknak a külön, keleti bálványimádás korából itt maradt főistene. A Tisza. Minden a Tisza volt. Ott egy félóráig nem tudtak beszélni hogy a Tisza szóba ne kerüljön. A Tisza volt, amit szerettek és amitől féltek. A Tisza volt, ami elvitte a keserves kis vant, és ami rettenetes sok örömet és hasznot hozott... Tisza nélkül egy napig se tudtak élni, mert a Tisza vizét itták.

 

Cserépkorsóval jártak a lányok a Tiszára, s hozták a szép szőke vizet. Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza. Vágyik is. Aztán a Tiszából hozták a halat. Szerettük....A csík, a cigányhal, a csuka, a harcsa, ezek csak fokozatai az életörömnek.

 

A sulyom, a kökény a vackor meg a csipkebogyó; a som, a gömbölyű szilva, a ficfaalma, jaj, minél szegényebb és szerényebb erdei, pusztai termék; a gomba, a málna a méz legteteje mindennek, a friss lépesméz, amiért ki kell füstölni egy egész köpű méhet, s még az ember nyelvét is megszúrja egy-egy méh... Hát ezek a legnagyobb csodák és élvezetek...."

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Petőfi Sándor: 

 

A TISZA

 

Nyári napnak alkonyúlatánál

Megállék a kanyargó Tiszánál

Ott, hol a kis Túr siet beléje,

Mint a gyermek anyja kebelére.

A folyó oly símán, oly szelíden

Ballagott le parttalan medrében,

Nem akarta, hogy a nap sugára

Megbotoljék habjai fodrába’.

 

Síma tükrén a piros sugárok,

(Mint megannyi tündér) táncot jártak,

Szinte hallott lépteik csengése,

Mint parányi sarkantyúk pengése.

 

Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg

Volt terítve, s tartott a mezőnek,

Melyen a levágott sarju-rendek,

Mint a könyvben a sorok, hevertek.

 

Túl a réten néma méltóságban

Magas erdő; benne már homály van,

De az alkony üszköt vet fejére,

S olyan, mintha égne s folyna vére.

 

Másfelől, a Tisza tulsó partján,

Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,

Köztök egy csak a nyilás, azon át

Látni távol kis falucska tornyát.

 

Boldog órák szép emlékeképen

Rózsafelhők usztak át az égen.

Legmesszebbről rám merengve néztek

Ködön át a mármarosi bércek.

 

Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe

Egy madár csak néha füttyentett be.

Nagy távolban a malom zugása

Csak olyan volt, mint szunyog dongása.

 

Túlnan, vélem átellenben épen,

Pór menyecske jött. Korsó kezében.

Korsaját mig telemerítette,

Rám nézett át; aztán ment sietve.

 

Ottan némán, mozdulatlan álltam,

Mintha gyökeret vert volna lábam.

Lelkem édes, mély mámorba szédült

A természet örök szépségétül.

 

Oh természet, oh dicső természet!

Mely nyelv merne versenyezni véled?

Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,

Annál többet, annál szebbet mondasz. –

 

Késő éjjel értem a tanyára

Fris gyümölcsből készült vacsorára.

Társaimmal hosszan beszélgettünk.

Lobogott a rőzseláng mellettünk.

 

Többek között szóltam én hozzájok:

„Szegény Tisza, miért is bántjátok?

Annyi roszat kiabáltok róla,

S ő a föld legjámborabb folyója.”

 

Pár nap mulva fél szendergésemböl

Félrevert harang zugása vert föl.

Jön az árviz! jön az árviz! hangzék,

S tengert láttam, ahogy kitekinték.

 

Mint az őrült, ki letépte láncát,

Vágtatott a Tisza a rónán át,

Zúgva, bőgve törte át a gátot,

El akarta nyelni a világot!

 

(Pest, 1847. február.)