"Mielőtt elítélsz, vedd fel a
cipőmet és járd végig az utamat. Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld
át a fájdalmaimat, az örömömet. ...
Tedd
meg a lépéseket, amelyeket én megtettem és botladozz meg minden kövön, amelyen
én megbotlottam. ... S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy ahogy
én tettem.
Csakis
ezután ítélkezhetsz rólam, felettem. Akkor mondhatod, hogy ismersz!"
Fiatal lány voltam még, amikor a
szomszéd Kató néni az alábbi történetet mesélte tanulságként.
A faluban jártam és találkoztam egy
özvegyasszonnyal, akinek a férje odaveszett az orosz hadifogságban. Egyetlen
fiát nevelgeti magányosan, de olyan rút szegényke, aztán nem is ad magára, hát
nem valószínű, hogy egy férfi udvarlási szándékkal valaha átlépi a küszöbét.
Ő
újságolta, hogy az utcabeli szép fekete Mariskának hazajött az ura az
orosz fogságból, tíz év után. Már mindenki halottnak hitte, még a
felesége is.
Az utcabeli Mariska 1944-ben tizennyolc évesen ment férjhez,
hat hét múlva az ifjú férj már a fonton volt, és tíz évig senki nem hallott
felőle.
- Biztos volt nagy meglepetés, mert
két apró gyerekkel gyarapodott a család a férj távollétében- vihogott a
hűséges, ám de csúf asszony.
-
Én tisztességgel vártam haza az uram, de nem jött meg soha- mondta.
-
Hát kedvesem, könnyen maradt tisztességes, de lett volna csak a szép fiatal
Mariska helyébe, aki tíz éve hiszi halottnak a férjét- felelte rá a szomszéd
Kató néni.
Kommentáld!