A görög kultúrával foglalkozó és a Papadelosz által Görögország minden vidékérôl meghívott értelmiségiek és szakemberek vezette két hetes szeminárium utolsó délelôttjének utolsó előadásán Papadelosz felemelkedett a terem végében álló székébôl, elôre ment, ott megállt az egyik nyitott ablakon beözönlő ragyogó görög napfényben és kinézett. Mi pedig követtük tekintetét az öblön át egészen a német temetőt jelző vaskeresztig. Azután megfordult. 

-- Van valakinek kérdése? 

Csend ülte meg a termet. 

-- Ez a két hét egy egész életre elegendô kérdést vetett fel, de pillanatnyilag csak a csönd létezett. 

-- Nincs kérdés? 

Papadelosz tekintete végigpásztázott a termen. 

Nos jó. 

Föltettem a kérdést: 

-- Dr. Papadelosz, mi az élet értelme? 

A szokványos nevetés jött válaszul, mindenki indulásra készen mocorgott. Papadelosz kezével csendet intett, hosszasan rám nézett, szemével azt firtatta, komolyan kérdeztem-e.

A szememből pedig azt olvasta ki: igen. 

-- Rögtön válaszolok a kérdésére. 

Nadrágzsebébôl elôvette tárcáját, egy darabig egy bôr pénztárcában kotorászott, aztán kihalászott egy apró kerek tükröt, nagyjából akkorát, mint egy negyeddolláros, és a következôket mondta: 

-- Kisgyerek koromban, a háború alatt nagyon szegények voltunk. Egy eldugott faluban éltünk. Egy nap az úton találtam egy darabokra tört tükröt.

Egy német motorbiciklit lőttek ki azon a helyen. Megpróbáltam összeszedni a tükör összes darabját, hogy összerakjam, de lehetetlen volt, így csak a legnagyobb darabot tartottam meg. Ezt itt ni.

Aztán egy kövön kör alakúra csiszoltam. Játszani kezdtem vele, mint valami játékszerrel, és elbűvölt az, hogy olyan sötét helyekre tükrözhettem vele a fényt, ahova a nap sohasem sütött be, -- mély lyukakba, repedésekbe és sötét beugrókba.

Sportot űztem abból, hogy fényt bocsássak a legeldugottabb helyekre is. 

-- Megtartottam a tükröcskét és ifjú korom üres pillanataiban elôvettem és újra elfogadtam a játék nyújtotta kihívást. Amikor férfivá értem, rájöttem, hogy ez nem egyszerűen gyerekjáték, hanem annak a metaforája, mit is kezdhetek az életemmel. Rájöttem, hogy nem én vagyok a fény, még csak nem is a fényforrás. De a fény, az igazság, a megértés, a tudás létezik, sok sötét helyen csak akkor fog fényleni, ha én odatükrözöm. 

-- Csak egy szilánkja vagyok annak a tükörnek, amelynek teljes alakját és formáját nem ismerem. Ennek ellenére azzal, ami rendelkezésemre áll, fényt tükrözhetek a világ sötét zugaiba -- az emberek szívében lévô fekete foltokra --, és némely emberben bizonyos dolgokat megváltoztathatok. Ez az, amire én törekszem. Ez az én életem értelme. 

Aztán fogta tükröcskéjét, óvatosan tartva befogta az ablakon beáramló nappali fény sugarait és az arcomra, meg a padon összekulcsolt kezemre irányította.

Sokat elfelejtettem már abból, amit azon a nyáron a görög kultúráról és történelemről tanultam. De emlékezetem tárcájában még ma is ott hordok egy kis kerek tükröt... ,,Van valakinek kérdése?''