Milliónyi rózsa ontotta nap, mint nap illatát, élte mindennapos életét. A zsenge rügyekből egyszer, egyszerre pattant ki két egyformám harmatos rózsabimbó. Külsőre teljesen egyformák voltak ugyan, ám mindketten mást gondoltak rövidke életükről.
Az egyik így gondolkozott: ˝Gyönyörű ez a reggel, amint a nap kisüt, széttárom szirmaimat, hogy aki csak erre jár, élvezhesse illatomat.˝
Így is tett. Amint a nap sugarai megsimogatták, kinyílt és bőven ontotta bódító illatát. Ám még szinte dél sem volt, szirmai hervadni kezdtek, és estére teljesen elhervadt.
A másik harmatos rózsabimbó így gondolkozott: ˝Én bizony nem fogok akárkinek illatozni. Az én illatom különlegesebb, mint a többieké. Csak annak tárom szét szirmaimat, hagyom élvezni illatom, akit én választok ki, aki érdemes erre.˝
Múltak az órák, de ő senkit sem talált megfelelőnek magához. Így jött el az este és ez a rózsabimbó is elpusztult, anélkül, hogy kinyílt volna.
A tanulságot mindenki vonja le magának...
Nagy hiba ha arra várunk amit megálmodtunk, amiről ábrándozunk. Mindig jobbra és szebbre várva elszalasztjuk az élet lehetőségeit és mire észbe kapunk már késő.
Kommentáld!