|
Amikor
Hudson Taylor misszionárius első ízben utazott Kínába, a vitorlás hajó
útját sokszor akadályozta a szélcsend és az ellenszél. Egy alkalommal
egy olyan sziget mellett hajóztak el, amelyen kannibálok laktak. És
éppen itt megint alábbhagyott a szél, és a hajó a tükörsima vízben
lassan sodródott a veszélyes partok felé.
Az
utasokat elfogta a rémület, ha arra a borzalmas fogadtatásra gondoltak,
amelyre számíthattak. A kapitány ebben a nagy szükségben a
misszionáriushoz fordult és azt mondta neki:
- Ön hisz abban, hogy Isten meghallgatja az imádságot. Nos, kiáltson hozzá! Ha az ön imádsága nem segít, mindnyájan elveszünk.
- Imádkozom - felelte Hudson Taylor - de csak azzal a feltétellel, ha
felvonja az összes vitorlát, hogy a szélnek, amit Isten küld, legyen
mibe belekapaszkodnia.
A hitetlen kapitány nem akarta nevetségessé tenni magát és a teljes
szélcsendben felhúzatni a vitorlákat. A misszionárius azonban
kijelentette, hogy addig nem imádkozik, amíg a kapitány nem teljesíti az
ima meghallgatásának feltételeit.
Egyre közelebb sodródtak a parthoz. S akkor végre a kapitány
teljesítette utasának kívánságát, noha a levegő meg sem rezdült. Hudson
Taylor visszavonult a kabinjába, és az Úr elé vitte a
helyzetüket. Miközben még imádkozott, hangosan kopogtak az ajtaján.
A kapitány állt az ajtó előtt és így kiáltott:
- Még mindig imádkozik, hogy meginduljon a szél?
Abbahagyhatja. Erősebb szél támadt, mint amennyireszükségünk van.- És
így is volt. A legnagyobb veszély pillanatában, amikor a hajó már
egészen közel volt a szárazföldhöz, feltámadt a szél, amely visszavitte a
hajót a nyílt tengerre.
|
Kommentáld!