,,Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária pedig vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. .."Jn.12:1

,,Ezért mondom neked: neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.”

Az asszonynak pedig ezt mondta: „Megbocsáttattak a te bűneid.”

Az asztalnál ülők erre kezdték kérdezgetni egymás között: „Kicsoda ez, aki a bűnöket is megbocsátja?”

Ő pedig így szólt az asszonyhoz:

„A te hited megtartott téged, menj el békességgel!” (Lukács 7: 47 – 50)

 „Simon, van valami mondanivalóm neked!” Az Úr Jézusnak van valami mondanivalója a számodra! Helyettesítd be a neved! Valami fontosat szeretne mondani ma az Úr Jézus, kijelentést adni önmagáról, Isten szeretetéről.

Simonnak előitéletei voltak Jézussal szemben. Ő tapasztalt valamit – azt értelmezte, és gondolt valamit Jézusról. „Ha ő volna ama próféta, tudná, ki ez, és tudná, hogy ez az asszony, aki hozzáér: bűnös”.

Ahányan vagyunk – annyifélét gondolunk Jézusról. Leginkább azt gondoljuk, hogy Jézus az, akinek mi képzeljük. Egyedül tőlünk függ az Ő zemélye, hogy mi kinek gondoljuk őt. Van, akinek legenda, mesealak, szupersztár, csodagyógyító, fontos történelmi személyiség, egy tanító, vagy valami hasonló.

Kedves, barátságos, jóságos, jókedvű – vagy mogorva, ítélő, kipellengérező.

Mindenki másnak gondolja – ahogyan ez a farizeus, aki meghívta a házába Jézust. Először, amikor, amiért meghívta, gondolt róla valamit; és utána is, hogy a bűnös nő odament hozzá, és akkor is, amikor Jézus elment tőle. Előítéleteink állandóan formálnak minket!

Arra szeretnélek kérni, hogy Jézussal kapcsolatban most tedd félre az előítéleteidet, és engedd, hogy ő kijelentse magát neked! „Simon, van valami mondanivalóm neked!”

Igéje szólalhasson meg, és általa a Szentlélek szóljon a szívünkig arról, hogy kicsoda Jézus!

Olyan szépen, tisztelettudóan válaszolt Jézusnak ez a farizeus: „Mester, mondd!” – de közben megvolt Jézusról a magánvéleménye.

Lehet, már azon megbotránkozott: mi köze Jézusnak ehhez a nőhöz? Honnan ismeri? Miért megy oda a lábához, könnyeivel öntözi meg, hajával törli meg, drága, illatos kenettel keni meg? Mi köze hozzá?

Ebből aztán sokminden egyéb rágalom származhat – merthogy így jár a mi agyunk.

Nagyon könnyen lehet valaki ártatlanul rágalmazott személy – csak mert valakivel látták valahol, mert hallott valaki valamit róla és továbbadta, vagy mert emberek fantáziája kiszinez dolgokat. Nagyon hajlamosak vagyunk arra, hogy továbbgondoljuk, továbbfűzzük az eseményeket – és így születnek meg állítások, amelyek leginkább rágalamak, és csak néha igazságok; és leginkább akkor se úgy igazak, ahogyan mi kigondoltuk.

Lehet, hogy erről a farizeusról is elkezdtek az emberek gondolkodni: mi az, hogy ez a bűnös nő csak úgy ki-be járhat a házában? A bűnös nőt nem hívta meg a farizeus, akkor hogyan, milyen jogon ment be? Csak nem volt bejáratos hozzá? Már csak azért is, mert a farizeus rögtön tudta, hogy kicsoda ez a nő?

Egy nő, aki bejön – de a farizeus tudta, hogy kicsoda: „Ha ő volna ama próféta, tudná, ki ez, és tudná, hogy ez az asszony, aki hozzáér: bűnös”.

Ő honnan tudta, honnan ismerte?

Nincs benne az igében, és nem is akarom tovább fejtegetni – mert csak példának akartam használni, hogy pontosan így szoktunk emberekről nehezen lemosható dolgokat gondolni, és aztán másoknak is mondani.

Olyan jó lenne féken tartani a gondolatainkat, és aztán – még inkább – a nyelvünket! „Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják”. (Efézus 4:29)

Mert a bomlasztó beszéd a bomlasztó gondolatok terméke.

Mindannyiunkban található ebből – ahogyan ebben a farizeusban is jelen volt. Előítéletek, ítélkezések, képmutatás, álszentség, kétszínűség, keményszívűség, szeretetlenség... és még sok egyéb bűneink vannak, amelyek nekünk nem fájnak, amelyekről mi tudomást se veszünk sokszor (csak talán másoknak fájnak, másokat bántunk velük) – amelyekért viszont csak halált és kárhozatot érdemelnénk, mert lázadás Isten szeretete ellen.

Ilyen az ember, ilyen ez a farizeus – és egészen másmilyen Jézus! Bemutatja, felmutatja, hogy kicsoda az Isten? Olyan, aki nyilvánvaló és rejtett bűneink ellenére is – nagy tapintattal és szeretettel bánik velünk! Nem rohanta le a farizeust. Nem leplezte le nyilvánosan gonosz gondolatait, nem szégyenítette meg mindenki előtt – hanem szelíden tanította!

„Egy hitelezőnek volt két adósa: egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Mivel nem volt miből megadniuk, mind a kettőnek elengedte. Közülük vajon melyikük szereti őt jobban?”

Teljesen mindegy, hogy mekkora, milyen mértékű a bűn – mindenképpen halált és kárhozatot érő dolog.

De az Isten megbocsátja – akár sok, akár kevesebb – annak, aki bánja, és sirva, bánva megy Jézushoz, mint ez az asszony!

Olyan ez, mint mikor valaki fuldoklik a vízben – teljesen mindegy, hogy 10 cm-re van a vízfelszíntől, vagy 1-10-100 méterre: ha nem emelkedik ki a vízből, megfullad. Teljesen mindegy, mennyire bűnös valaki 

Isten bárkit, bármilyen mélységből képes kiemelni! 

„A te hited megtartott téged, menj el békességgel!” Ámen