„Tágas téren járok, ha a te utasításaidat keresem.” 

Zsolt 119,45

Az állandó elfoglaltságtól – amit túlterheltségnek is mondhatnánk – fontosnak éreztem magam. Borzasztóan szerettem listát írni a tennivalóimról, hogy aztán boldogan mindent kipipálhassak róla. Még ennél is élvezetesebb volt, mikor férjemnek beszámolhattam az elmúlt napomról. Olyan jelentékenynek tűnt az életem! Értelme volt a rohanásnak.

Az állandó elfoglaltság elnyomta agyamban a jelentéktelenség kiabáló hangjait. De lemerültem. Nem érte meg az egész.

Éreztem, hogy Isten szeretné, ha leszednék egy-két dolgot a tányéromról. Majd hogy nem tettem, hozzáfogott Ő maga. Egyenként, egymás után. Akkor kezdtem megérezni az egyszerű létezés békéjét és szabadságát. Az a tudat hozta meg a teljességet, hogy az Ő lánya vagyok. Minél szorosabban öleltem az Urat, annál inkább vágytam az Ő szabadságára.

Az értelmező szótár szerint a szabadság „korlátok nélküli állapot”.

Szeretném, ha ezt az évet számomra a szabadság szó határozná meg, amit szeretnék teljes mértékben megérteni. Magam számára úgy határozom meg, hogy ne zárjanak be emberi korlátaim, tudjam szabadon kifejezni elbűvölő Istenemet és az ő mindent átalakító szeretetét.

Szerintem Dávid egy kicsit ilyen volt, mint én: hajlamos arra, hogy néha prédikáljon önmagának. Azt mondja magának: ha Isten utasításait keresem, tágas tereken fogok járni. (Zsolt 119,45).

A „tágas” szó itt elgondolkoztató. Széles, szabad teret jelent. Hát nem hiszem, hogy a nemkeresztények úgy látnák a keresztényeket, mint akik széles, szabad téren járnak. Pedig Jézus épp ezt a szabadságot nyújtja az övéinek.

Mivel Isten nem a káosz és a rabság Istene, ha az Ő utasításait keresem, szabaddá tesz. Azokat a dolgokat, amikre nem hívott el, amik nem tartoznak hozzám, kiszórja az életemből. Ez hozza el számomra a békességet.

Atyám, szükségem van a szabadságodra – a lehetőségre, hogy kényszer és indulatok szorítása nélkül járjak-keljek. Mutasd meg az irányt, ami a szabadságodhoz vezet. Hagyom, hogy elhomályosuljanak vágyaim, elvárásaim, hagyom, hogy családom és barátaim tágas tereken járjanak.

A Te utasításaid szerint akarok járni, ne ketyegjen az idő állandóan, sürgetve saját útjaimat, elintéznivalóimat. Teret hagyok Lelkednek, hogy Ő vezessen. Köszönöm, Uram, azt, amit csak Te tudsz megadni: a valódi szabadságot. Ámen.