Miatyánk, ki a mennyekben vagy, kitől jön élet és halál,
Hívó szavunk Tehozzád szárnyal, és vigaszra csak ott talál.
Nagyobbak voltunk minden népnél, s ha meghalunk is úgy halunk,
Hogy az egész föld minden népe, megkönnyezi ravatalunk.
A Te neved megszenteltessék! E nép mindig benned bízott.
Te székely Isten, félünk Téged, bár sújtva sújt az ostorod.
Atyánk, bár itt van a halálunk, büszke lelkünk nem kesereg.
Bár sorsunk meg nem érdemeltük, megszenteltessék a Neved.
Óh, jöjjön el a Te országod, add, hogy még boldogok legyünk.
Add, hogy még egyszer reánk nézzen, a mi szent Hargita hegyünk!
Add, hogy még egyszer legyen boldog, Székelyhon minden hű fia,
Add, hogy még felvirradjon egyszer, ez a bús gyászos éjszaka.
A Te akaratod legyen meg, hogyha már minket elhagyál,
Ha a fohászunk már meg nem hallod, s ha a sorsunk egy hős halál;
De engedd meg, hogy kisfiúnknak, kiért a szívünk vérezett,
Virradjon Erdély hegyein, még egy dicső székely kikelet!
Ne vígy minket a kísértésbe, ne higgyük, hogy hiába volt,
Hogy annyi szörnyű ütközetben, mindig csak székely vére folyt.
Ne add, hogy benned is csalódjunk, ne add, hogy ne higgyünk Neked,
Nem lehet az Istenünk, hogy Te cserbenhagytad a népedet.
Tied lett hatalom, dicsőség, ki belénk oltád a hitet,
Amely belénk múltunkban bízó, s jövőt szülő reményt vetett.
A mi lelkünk nemesebb, büszkébb? Merészebb mint más népeké?
Vállaljuk ami lehetetlen, mert felnézünk a Nap felé.
Tanuljatok ti földi népek! Éreznétek csak egyszer azt,
Ami most elgyötört lelkünkből, sír szélén is reményt fakaszt.
Éreznétek a szent hitet, mit minden hű székely szív dobog,
Éreznétek, s megértenétek, hogy a székely csak győzni fog.
Győzünk! Ha nem mi, unokáink. S mi szépen csendben meghalunk.
Mert tudjuk, egyszer még felharsan Erdély szent hegyein dalunk!
S bár mi szívünk szent keservével, egy jégvirágban megfagyunk,
Hiszünk most, s hiszünk mindörökké
ÁMEN! MI SZÉKELYEK VAGYUNK!
Kommentáld!