Március tizedike a székely vértanúk: Török János, Horváth Károly és Gálfi Mihály 1854-es marosvásárhelyi kivégzésének évfordulója. Öt nap múlva, március tizenötödikén, 1848-as forradalmunk kitörését ünnepeljük, az egybeesés mintha kései elégtételt szolgáltatna azoknak, akiknek élete látszólag értelmetlenül, bevégzetlenül ért véget.

 

Székelykeresztúron állt egy körtefa, mely alatt 1849. július harmadikán együtt ült Petőfi Sándor, Zeyk Domokos és Gálfi Mihály, Petőfi innen indult a segesvári csatába, Zeyk Domokos hősi halálának emlékét ma Héjjasfalván külön oszlop hirdeti. Gálfi Mihály életben maradt, és folytatta a maga szabadságharcát. Kilátástalan helyzetben, az osztrák önkényuralom tombolása közben, de hiszen Gábor Áron is reménytelen körülmények között kezdte az ágyúöntést, teremtett a semmiből tüzérséget.

Kossuth Lajos az emigrációban 1851. júniusában megbízta Makk József tüzérezredest az egész Magyarországra kiterjedő ellenállási mozgalom megszervezésével. A szabályzat az „évszakrendszer” szerint az ország területét 12 hónapra osztotta, melyből Erdélyre három jutott. A Székelyföld egy hónap lett és négy hétre oszlott (Udvarhely, Maros, Háromszék és Csík székek), a heteket tovább osztották napokra, órákra és percekre. A szigorú konspiráció azonban a gyakorlatban nem érvényesült, a titkos tervek kiszivárogtak, az osztrákok szinte a kezdettől figyelemmel kísérhették a mozgalmat.

A székelyföldi hónap főnöke Török János lett, a marosvásárhelyi református kollégium pap-tanára, aki 1848-ban a nemzetőrség szervezésével tűnt ki, a mozgalomba a marosvásárhelyi tanulóifjúságot szervezte be. Gálfi Mihály az udvarhelyszéki széket vezette, kiváló vívó, a szabadságharc idején Bem lapjában, a Honvédben írt cikkeket a székelyföldi jobbágy-zsellér viszonyokról. A harmadik vértanú, Horváth Károly, Török Jánosnál volt kosztosdiák, ő a háromszéki és miklósvárszéki mozgalmat szervezte. 1850 őszén az ő balavásári szőlőjében, Kis-Küküllő melletti hegyoldalon tartották a összeesküvés vezetői első nagyobb találkozójukat. – Az összeesküvés vezetőit egy napon, 1852. január 24-ikén fogták el. A nyomozásokat báró Heydte, a Székelyföld katonai parancsnoka irányította – 1848 telén Gábor Áron ágyúi először őt futamították meg. A letartóztatások két éven át folytak, megteltek a börtönök.

Több nőt is letartóztattak, így Török János nejét, Gálfi Rózát, őket Szebenben vallatták. A marosvásárhelyi kivégzések csak a nyitányát jelentették a megtorlásoknak, többeket halálra ítéltek, mintegy ötven vádlottra 5-től 18 évig tartó, nehéz vasban letöltendő várfogságot róttak ki, a nőket sem kímélték. Az elítélteket a monarchia különböző börtöneibe hurcolták. Marosvásárhelyen 1870-ben emlékművet állítottak a kivégzettek emlékére, melyen Jókai Mór verssorai is olvashatóak.

„Szent hely ez, ó vándor! egy nemzet tette e jelt itt
Leghűbb gyermekei végzete sírjai fölé.
Élni szabadságban, vagy azért meghalni merészen:
Ezt hitték, vallák s haltak érette híven
Törvényes, szabad és független nemzeti állás
Intő szobor legyen, honfi, e drága jel itt!”

Bágyi Török János 47, Martonosi Gálfi Mihály 37, nagyváradi Horváth Károly 25 éves korukban alkotmányos szabadságért Marosvásárhelyett, 1854 márczius 10-én együtt kivégzett székely vértanúk emlékének szentelte a kegyeletes nemzedék.”

 

Egyed Ákos

Forrás:
Kozma László: Nemzeti kalendárium