Az Árpád-házi királyaink közül máig a legnépszerűbb Szent László, akit már életében szentként tiszteltek alattvalói. A székely történetekben az ősi keleti mondák köszönnek vissza.

 A keleti hagyaték

Talán a sors fintora, hogy az ősi pogány kultuszokat üldöző királyhoz tapadnak a legősibb magyar hitvilági elemek, amelyek párhuzamait a távoli Ázsiában, a szkíta-hun népek körében lehet megtalálni. Az egyik jól ismert történet a kun harcossal való küzdelme, mely a legnépszerűbb témája a középkori templomainkban megmaradt freskóknak. Székelyföldön két templom büszkélkedik épen maradt Szent László-történetekkel: a bögözi és a székelyderzsi.

Mindkettőben látható a leányrablás jelenetsora, ahol a király előbb üldözi a magyar lányt elrabló vitézt, és miután utoléri, megküzd vele. Ősi keleti szokás szerint birokra kelnek, majd amikor a király legyőzi ellenfelét, megpihen a lány ölében. A szent király harca a pogány vitézzel szintén a régi magyar hitvilágot juttatja eszünkbe. László Gyula szerint itt a gonosz és a jó egyetemes küzdelmét láthatjuk, ahol László fehér, vagyis a jót szimbolizáló hős, míg a kun vitéz a sötét erőket képviseli. Az utolsó jelenet, amikor a király a lány ölébe hajtja fejét, szintén keletre mutat, hiszen hasonló kép bontakozik ki a Molnár Anna balladájában, és az ábrázolás megtalálható a szkítákhoz köthető szibériai aranykincsek között is: az egyik övcsat hasonló jelenetet őrzött meg az utókor számára. Sőt, a mongolok által máig énekelt Dzsangar eposz is tud ilyen jelenetről, amely a régi szkíta-hun népek számára bizonyára nagyon fontos mitológiai elem lehetett.

A nyíl jóslás

Kevésbé feltárt a tárnicshoz, Szent László gyógyító füvéhez kapcsolódó rege, mely még Arany Jánost is megihlette. Amikor a kunokkal vívott harc után László seregében járvány ütötte fel a fejét, a király az égiek segítségét kérte, hogy úrrá legyen a bajon. Imájában azt kérte Istentől, hogy kilőtt nyila mutassa meg a gyógyírt katonái számára, majd kilőtte nyílvesszőjét, és az a tárnicsra mutatott. Ezzel gyógyította meg a beteg katonákat.

A nyíllal való jóslás jól ismert a sztyeppei népek körében, s távoli párhuzama még a mongol népeknél is megtalálható. Dzsingisz kán unokája, a hatalmas Kubiláj kán hasonló módon jelölte ki palotájának helyét a mai Peking területén, de a 19. századi csodatévő buddhista szerzetes, Dandzan Ravdzsá is nyíllal fakasztott forrást a Góbiban. A magyar népmesékben szintén találunk hasonló elemet. A világgá induló testvérek a kilőtt nyilakat követik, azok mutatják meg nekik, hogy merre menjenek szerencsét próbálni. A szent királyunkhoz kapcsolt történet magva tehát egy nagyon ősi belső-ázsiai szokás volt.

Keresztény csodaszarvas

Ugyancsak a távoli ázsiai pusztákra vezetnek vissza a váci templom alapításának körülményei. Még a Képes Krónikában is fontosnak tartották leírni, sőt ábrázolni ezt a történetet. A mogyoródi csata után a két testvér, Géza és László templomot akart emelni. Ekkor megjelent egy agancsain gyertyát tartó csodaszarvas, és megmutatta, hová építsék a székesegyházat – mint ahogy Hunort és Magort is egykor egy szarvasünő csalta el az új hazába. A magyarok csodaszarvasa még külföldön is utat mutatott a magyar Árpád-házi szenteknek. A lengyel hagyomány szerint Szent István fia, Szent Imre azon a helyen emelt templomot a mai Dél-Lengyelországban, ahová egy szarvas vezette. Ám nemcsak az Árpád-utódoknak adatott meg ez az isteni kegy, hanem a nálunk térítő Szent Gellért püspöknek is, akinek szintén szarvas volt az útmutatója, amikor helyet keresett apátsága számára. Bakonybél helyét ez a csodás állat jelölte ki.

A magyarhoz hasonló jelenettel az egész eurázsiai kontinensen találkozunk. A Sáhnáméban Rusztemet szarvas vezeti, hogy ivóvizet találjon magának, de a mongolok őse is szarvasünő volt, aki kijelölte letelepedésük helyét. A szkíták szintén gyakran ábrázolták az ágas-bogas szarvú vadat mind aranytárgyaikon, mind áldozati helyeiken. Az orosz régészek szerint a szarvas a vándorlások szent állata lehetett, s az volt a feladata, hogy megmutassa a helyes utat az úton lévő népeknek.

Obrusánszky Borbála