Emlékszel?
Az akáclevél szirma. S ahogy tépdested, a következőt mondtad. „Szeret!
Nem szeret! Szívből! Színből! Egy keveset! Egy cseppet sem! Semmit!” És
ha még volt szirom, kezdted elölről. Így tuti biztosan megtudtad, hogy a
barátod, barátnőd szeret-e, és mennyire!
Mindannyian szeretünk szeretve lenni; hoztuk magunkkal, kaptuk Istentől ezt a vágyat.
Amikor pici baba voltál, mosolyogtak rád, megöleltek, puszit kaptál, és az emberek ezer formában kifejezték feléd szeretetüket.
Megtanultad, és ösztönösen kezdted te is osztani, gyakorolni.
De hát honnan fakad? Evidens, Istentől! Ő adja. De hát akkor miért és hogyan fogy el?
A
Bibliában azt olvassuk, hogy Jézus szelíd és alázatos szívű volt. Hát
itt a válasz! A szeretetnélküliségünk nem a szelíd és alázatos szív
gyümölcse!
Képzelj
el egy kétkarú mérleget. Az egyik oldalon van a gyöngéd szeretet. A
másikon az önigazolás, ítélkezés, a megbocsátás hiánya, büszkeség,
hiúság, önelégültség, saját fontosságom tudata…
Mit
jelent a gyöngédség? Mikor használtad utoljára? Sokszor párosítjuk
érzelgősséggel, puhasággal, bársonyos hanggal, csókkal, öleléssel,
ellágyulással, „csak semmi érzelgősség!”
Pedig a felebarátomat gyöngéden szeretni, nos, ez az isteni tulajdonság, fentről jövő ajándék!
És persze, alázatosan. Jézus alázatos szívű volt, és nem alázatoskodó!
Ha alázat nélkül szeretek, akkor a társamra fölülről ráhullatom a szeretetemet... magasabbrendűségem teljes tudatával.
Persze, ez a szeretet olykor nagyot puffan, néha a földbe tudom vele döngölni a másikat.
És
végül, a szeretet, az igazi szeretet nem csupán egyenlővé tesz
felebarátommal, hanem a másikat kiválóbbnak tartom magamnál. Nos,
barátom! Az igazi szeretet itt kezdődik!
„Minden sértődöttség, minden harag, minden mások iránti szeretetlenség egyetlen oka – rejtett önszereteted!” W. Nee
És
most csukd be a szemedet, és gondold végig! Tudsz még egyáltalán,
önzetlenül, tiszta szívből, hátsó gondolattól mentesen, alázatosan
szeretni valakit, úgy, hogy különbnek tartod magadnál?
GYP
Kommentáld!