Egyszer korán keltem, hogy megnézzem a napfelkeltét.

Isten alkotásának szépségét nem lehet szavakkal leírni. Amint néztem, dicsértem az Urat tökéletes munkájáért. Ahogy ott ültem, Isten jelenlétét éreztem.

Azt kérdezte:

Szeretsz-e engem?

Én válaszoltam:

Természetesen Uram! Te vagy az én Istenem és Megváltóm.

Azután azt kérdezte:

Akkor is szeretnél, ha nyomorék lennél?

Zavarban voltam. Végignéztem karjaimon, lábaimon, a testem többi részén, és elcsodálkoztam, mennyi mindent nem tudnék megtenni, ami most magától értetődik.

És válaszoltam:

Nagyon nehéz lenne, Uram, de még mindig szeretnélek.

Azután azt mondta:

Ha vak volnál, szeretnéd alkotásaimat?

Hogyan tudnék szeretni valamit, amit nem látok? Azután arra gondoltam, mennyi vak ember van a világon, és közülük mégis hányan szeretik Istent és teremtményeit.

Így ezt válaszoltam:

Nagyon nehéz ebbe belegondolni, de akkor is szeretnélek.

Az Úr azt kérdezte:

Ha süket volnál, figyelmeznél szavamra?

Hogy tudnék bármire is figyelni süketen? Azután megértettem. Isten Igéjére figyelni nem csupán azt jelenti, hogy használjuk a fülünket, hanem szívünkkel is megtehetjük.

Ezt válaszoltam:

Nehéz lenne, de még mindig figyelnék szavadra Uram.

Azután azt kérdezte:

Ha néma volnál, még akkor is dicsérnéd nevemet?

Hogyan tudnám dicsérni hang nélkül? Azután eszembe jutott: Az Úr azt szeretné, ha szívvel, lélekkel énekelnénk neki. Soha nem számít, milyen a hangzás. És Isten dicsőítése nem mindig hanggal történik. Amikor próbákba jutunk, mindig a hála szavaival mondunk köszönetet, amikor megszabadulunk.

Így azt válaszoltam:

Bár nem tudnék fizikálisan énekelni, mégis dicsérném nevedet.

Azután megkérdezte az Úr:

Valóban szeretsz engem?

Mély meggyőződéssel és bátran válaszoltam:

Igen Uram, én szeretlek Téged, mert Te vagy az egyetlen igaz Isten.

Azt gondoltam, jól válaszoltam, de Isten tovább kérdezett:

Akkor miért vétkezel? Miért követsz el újra és újra bűnt?

Mert én csak ember vagyok – válaszoltam. Nem vagyok tökéletes.

Akkor miért a békés időszakokban kóborolsz el a legmesszebbre? Miért csak akkor imádkozol a legkomolyabban, amikor bajban vagy?

Nincs válasz. Csak könnyek.

Az Úr folytatta:

Akkor miért csak a közösségben és csak néhanapján énekelsz nekem? Miért csak ima-időben keresel engem? Miért önzőek kéréseid? Miért hitetlenek kéréseid?

A könnyek tovább folytak arcomon.

Miért szégyellsz engem? Miért nem terjeszted az evangélium jó hírét? Az üldözés és próbák idején miért másoknak sírsz, amikor én felajánlom vállamat, hogy kisírd magad? Miért találsz kifogásokat, amikor én alkalmakat biztosítok, hogy szolgálj az én nevemben?

Próbáltam válaszolni, de nem volt mit.

Élettel áldottalak meg. Vigyáztam ajándékaidra. Talentumot adtam, hogy szolgálj, de te elfordultál. Kinyilatkoztattam szavamat neked, de nem rejtetted azt szívedbe. Beszéltem Hozzád, de a füled zárva maradt. Megmutattam áldásaimat, de szemeid nem látták. Szolgákat küldtem hozzád, de csak lustán ültél és elűzted őket magadtól. Hallottam imáidat, és mindenre válaszoltam. Őszintén szeretsz engem?

Nem tudtam válaszolni. Hogyan tudtam volna? Összezavarodtam. Nem volt mentségem. Mit mondhatnék minderre? Amikor a szívem sírt, a könnyeim folytak, azt mondtam:

Uram, bocsáss meg nekem. Méltatlan vagyok, hogy gyermeked legyek.

Az Úr válaszolt:

Ez a kegyelem gyermekem.

Kérdeztem:

Akkor miért bocsátasz meg folyton nekem? Miért szeretsz ennyire?

Mert Te az én gyermekem vagy, én alkottalak téged! Soha nem hagylak el. Amikor sírsz, szánalomból veled sírok. Amikor örömtől kiáltasz, veled örülök. Amikor magad alatt vagy, bátorítalak. Amikor elesel, felemellek. Amikor fáradt vagy, viszlek. Veled leszek az idők végéig, és örökké szeretlek.

Még soha nem sírtam olyan keservesen. Hogyan lehettem olyan hideg? Hogyan bánthattam meg ennyire Istent?

Megkérdeztem:

Mennyire szeretsz engem Uram?

Ő kitárta karját, és én láttam az átszegzett kezeket.

Krisztus lábához roskadtam, és első alkalommal őszintén imádkoztam.