19 éves vagyok. Rövid achiles-ínnal születtem, ennek következtében felhúzott sarokkal járok. Biztos csodálkozol, hogy azt írom "járok". Nos, nem volt ez mindig így. 8 éves korormig négykézláb mászva közlekedtem. Ha valahova menni kellett mindig más segítségét vettem igénybe.

Természetesen az olyan dolgokról, mint a foci és más futósportok le kellett mondanom. Aztán egy napon felálltam és tettem pár lépést a házunk előtt levő füves területen.

Többszöri hasra esés és újrakezdés után már egész hosszú utat tudtam megtenni. Idővel a járásom egyre biztosabbá vált. De volt még egy nagy problémám: az egyhelyben való megállás. Itt kérlek meg, hogy próbáld meg beleélni magad a helyzetembe.

Állj lábujjhegyre, fordítsd befelé lábfejed és rogyaszd a térded! Próbálj így járni, majd állj meg! Biztosíthatlak, nem fog sikerülni. De van megoldás, meg kell támaszkodni valamiben.

Mondjuk egy mankóban. Erre úgy jöttem rá, hogy egy nap kinn játszottunk a házunk előtt, és a földön hevert egy bot. Én ezt minden különösebb ok nélkül, csak úgy "véletlenül" felvettem, felálltam vele és miközben tettem pár lépést vele, rájöttem, hogy sokkal stabilabban állok a lábamon akár egyhelyben is. Azóta hűséges társam a mankó.(Manci)

Csak évekkel később ismertem meg Jézust. Eljutottam jókai Felfedező- levelezők nyári táborába. Itt a vak Baltimeus története kapcsán végiggondoltam egész életemet, azt, amit a fentiekben leírtam.

Rájöttem, hogy azt, hogy tudok járni nem saját akaraterőmnek köszönhetem, mint ahogy azt sokan állították rólam, hanem csakis Istennek.

Rájöttem arra is, hogy a botos eset sem volt véletlen, hanem azt Isten adta a kezembe. Hiszen anélkül nem mehetek el a táborba, és talán soha nem ismerem fel, mennyire szeret engem. (Mellesleg nem is buszoznék egyedül minden reggel a suliba.)

Ekkor döntöttem el, hogy átadom neki éltemet. Itt be is fejezhetném, de annyit, hogy azóta életem céljának tartom, hogy minél több sorstársamnak elmondjam: Isten őket is szereti, sőt az ő életüknek is van értelme és célja(ami nem a szenvedés).

Ezt nem hagyhatom ki. Sorstársam, gondold végig életedet, tudva azt, hogy minden Istentől van: a rossz azért, hogy tanítson téged, a jó azért, hogy szeresd Őt. Ha valakitől gyógyulást remélhetsz, az csakis Jézus Krisztus.

Nemcsak a testi, de lelki gyógyulásra is gondolok. Lehetsz te nyomorék testben, ha Jézus Krisztus a lelki sebeidet bekötözte, bűneidet elvette, sokkal erősebb leszel, bármely egészséges embernél. Egy sportoló, ha megnyeri a futóversenyt mi a jutalma? Egy érem, amivel, ha meghal semmire sem megy. De ha te az Úr Jézussal a szívedben „futsz” tiéd az örök élet.

A lelki egészség sokkal fontosabb a testinél. Biztos te is feltetted már a kérdést: Miért pont én? Nos, azért, mert célja van veled, ha keresed őt, meg fogja neked mutatni mi az.

Ezt Ő maga mondja János evangéliumának 9. részében az 1-3 versekben: "Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: 

"Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?" 

Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei." 

Sorstársaim, ez a mi reménységünk Őbenne! Szilárd Perbetéről.