"... Megpróbáltam kifejezni, hogy milyen rendkívüli ereje van, Amikor az ember nem beszél, csak sugárzik. Ül a betegágy szélén, fogja a beteg kezét, az pedig érzi, hogy engem valaki szeret, valaki meglátogat. Van akinek már tényleg nem tudunk semmit mondani , csak csöndben vagyunk. És vagyunk. Legfeljebb elmondjuk együtt a Miatyánkot.

A teológián a lelki gondozásra készülőknek többek között magyaráztam a nonverbális ciononiáról. Ez Tudományosan hangzik, magyarul egyszerűen ezt jelenti: szó nélküli szentséges együttlét. Amikor nem mondunk semmit, Hanem két ember együtt van ...

Nekem nem az egyetemen tanították meg a nonverbális ciononiát, hanem a kórházban. Amikor egyszer tényleg nagyon az életem peremén voltam, hol lesüllyedtem, hol felemelkedtem, belépett az ajtón valaki a szobámba, az arcát ma is látom, a nevét azóta sem tudom. Nem szólt egy szót sem, pillanatra letérdelt az agyam mellé - mindenféle belém volt szurkálva: infúzió, transzfúzió, amit csak akarok -, megfogta a kezemet, amelyik szabad volt, a homlokát a kezembe tette, éreztem a homloka meleget. Egy idő múlva felállt, valami nagy melegség költözött a szívembe, Azután fölibém hajolt, azt hiszem, megcsókolta a homlokomat és szó nélkül kiment. Míg élek nem felejtem el.

Bizony, énnekem nagyon sokba került, hogy ezt megtanultam. Nem könyvből. A halálom peremén tanultam meg, micsoda Hallatlan sugárzó ereje van az ilyen lelki gondozásnak, Amikor egy szó sem esik. Egyetlen szó sem. Valaki ott van az élet-halál peremén, a másik letérdel mellé, megfogja a kezét, öt percig sugározza a szeretetét, homlokon csókolja, és kimegy.

Hiszen mit tudsz tenni valakivel, aki rákos és tudja, hogy te is tudod, hogy ő is tudja - hazudjunk? - Az ajtóban beigazítjuk az arcunkat, hogy mosolyogjunk? Nem. Többet ér a szó nélküli szerető együttlét.

Látjátok, ezt csak a kórházban lehet megtanulni, nagyon mélyen, Élet és halál peremén. Amit a Sátán rosszra akart fordítani, azt Isten jóra fordította. Tanultam valamit, amit könyvből nem lehetett volna megtanulni. Azt hiszem, megtanítani sem nagyon, csak felhívni a fiatal generáció figyelmét, hogy bármikor kerülhetnek ők is olyan helyzetbe, Amikor átélik ezt. Legalább hadd tudják, hogy van ilyen. Amikor egy jobb szót sem ejteni, csak éppen a másik mellett lenni, és szavak nélkül szeretni.

Pál apostol, így mondja: Akik az Istent szeretik, minden a javukra van (Róm 8,28).

Még egy kórházi ágy van egy Károlyi kórházban. Így ér össze a fény és az árnyék, a szenvedés és a szavak nélküli szolgálat. Nagy iskolákat kell kijárni, de nem mindig az iskola padjaiban.

A legnagyobb leckét általában nem könyvből tanulja az ember, Hanem az élet és a halál mezsgyéjén, meg a térdein."