Jézus bemegy a három testvér, Lázár, Mária és Márta házába és ott asztalhoz telepszik, hogy együtt vacsorázzanak.

 Abban az időben asztalközösségben lenni sokkal többet jelentett, mint ma. A táplálkozáson túl az asztalközösségnek sokkal nagyobb volt a lelki jelentősége.

A zsidók számára az asztalközösség gyakorlása egybekapcsolódott az Isten országa várásával, kifejezte azt, hogy a Messiás el fog jönni és akkor majd asztalt fog teríteni az övéi számára.

Így érthető az is, hogy nem ültek le akárkivel egy asztalhoz a hívő zsidók, hanem megválogatták, kik azok, akikkel egy közösségben lehet az Isten országát várni.

Jézus azonban egészen másként viselkedett, Ő mindenhova elment, ahová meghívták, ahol készek voltak Őt befogadni, s kész volt ezekkel az emberekkel egy asztalhoz telepedni. Valójában Jézusban maga Isten ült le asztalunkhoz, hogy Ő fogadjon be bennünket.

Az evangélisták azért is tartják számon ezeket az asztalközösségeket, amiket Jézus gyakorolt, mert itt már nem arról van szó, hogy várakoznak Isten országára, hanem arról, hogy a várakozás a beteljesedés boldog ünnepévé válik. Minden asztalközösség Jézussal előleg és ígéret, hogy Isten országa itt van és beteljesedésre vár.

Mit vált ki Jézus munkája a különböző emberek lelkéből?

Mindnyájan tanúi voltak Jézus hatalmas isteni cselekedetének, amit Lázár sírjánál véghezvitt, mégis különbözőképpen érintette meg őket és különbözőképpen reagálnak rá.

Az emberek Jézushoz való viszonyulásában ma is ilyen különbségeket láthatunk, míg az egyik embert Jézus személyének és az ő ajándékának megismerése hálás és örömteli szolgálatra indítja, addig a másikban ez csak a keserű irigységben és kapzsiságban való megkeményedést jelenti, vagy éppen a nyílt ellenszegülést váltja ki.

 Márta, Mária és Lázár viszonya Jézushoz: örömteli és hálás szolgálat.

Márta, Mária és Lázár szíve örömmel és hálával van tele, szolgálni akarnak Jézusnak, ezért vendégségbe hívják, vacsorát készítenek neki. Az evangélista pontos időmeghatározást ad: „Jézus tehát hat nappal húsvét előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halottak közül” (Jn 12:1).

Az evangélista azt akarja itt jelezni, hogy most már közel van „Jézus órája”, s a vacsora, amit a nagypéntek és húsvét előtti héten Jézus elfogyaszt ebben a betániai házban, s az ott történt események különös jelentőséggel bírnak.

A testvérek közül mind a hárman szolgálnak Jézusnak, de különböző módon.

Gyökössy Endre e szakasz magyarázatánál találóan jegyzi meg: „A tanítványságunk egyik lényeges mozzanata a szolgálat. Szolgálat nélkül nincs tanítványság! Egyháztagság lehetséges, vallásos ember is lehet valaki szolgálat nélkül, még egy közösség tagjai is, de Jézus tanítványa csak szolgáló ember lehet.”

Az evangélista először Mártát említi, aki ismét az asztalok körül szolgál, s itt már nem hárítja el ezt a szolgálatot magától Jézus.

Márta tehát megint szolgál, mert akkor van igazán elemében, ha szolgálhat. Ilyen szorgalmas munkálkodásban ismertük meg Mártát az evangéliumból.  Amikor Mártáról van szó, mindig tele van a két keze munkával, szolgálttal. De most még buzgóbban szolgálhatott, mint bármikor korábban, mert most annak a Valakinek szolgál, aki az ő halott fivérét feltámasztotta a halálból. Lehet, hogy máskor talán csak megszokott kötelességből végezte a házimunkát, most azonban valóban hálából, mert tele van a szíve örömmel. 

Ez az igazi szolgálat, amikor valaki nem azért végez valami szolgálatot, mert muszáj, mert kötelessége, mert meg akar valamit szolgálni Istennek, vagy, mert a kedvébe akar járni az Úrnak, hogy valamit elérhessen nála, hanem amikor azért szolgál, mert olyan sokat kapott az Úrtól, annyira tele van a szíve hálával, hogy muszáj valamivel kifejeznie köszönetét és háláját.

Ez az igazi hálatelt szolgálat nemcsak valami nagy tettekben nyilvánulhat meg, mint pl. egy templom építése vagy egy nagy összegű adomány, hanem olyan hétköznapi apróságokban is, mint egy vacsorán való felszolgálás, mint egy gyülekezeti teremnek a kitakarítása, mint egy szeretetvendégség asztalainak a megterítése.

Van ilyen kegyelmi ajándék. Nem mindenkire bízatott az Ige hirdetése, a prófétálás, a lelkek megítélése vagy a lelkek gyógyítása. Általában minden gyülekezetben vannak ilyen testvérek, akik szívesen szolgálnak, s ahol nincsenek, ott bizony nagyon hiányoznak. Ezek a Márták azok, akik vasárnap már fél órával az istentisztelet kezdete előtt ott vannak, hogy fogadják az érkezőket, hogy egy jó szót szóljanak mindenkihez, akik kitakarítják a templomot, rendben tartják a templomkertet, süteményt készítenek a szeretetvendégségekre, és aztán el is mosogatnak, akik nélkül a gyülekezeti élet elképzelhetetlen lenne.

Márta szolgálatának bemutatása után az evangélista rátér Mária meghökkentő és különleges szolgálatának bemutatására.

Mária tettében van valami egyszeri, valami megismételhetetlen, amit csak egy szent és különleges pillanat sugallhat valakinek.

Valami olyan, hogyha ezt nem tenném, beleszakadna a szívem.

Valami olyan, amit nem lehet nem megtenni, mert a titok felismerése kényszeríti erre az embert. Mária egy alabástrom szelencényi tiszta nárdus olajt önt Jézus lábaira, aminek értéke egy akkor élő napszámos egész évi keresetének felel meg.

Ráadásul ezek után még Mária valami olyat tesz, amit zsidó nő nem igen szokott, kibontja a haját és azzal törli meg Jézus lábát.

Az akkori társadalmi szokás tiltotta a zsidó nők számára, hogy kibontott hajjal járjanak.

Ezért olyan meghökkentő, és titokzatos, ugyanakkor kényszerű és szinte már a szent esztelenséggel határos mindaz, amit Mária tesz.

De ilyen az, amikor valakinek a szíve csordultig megtelik az Isten iránti hálával és örömmel, nem teheti, hogy ne szolgáljon, hogy ne a legnagyobbat és legtöbbet adja, amit csak adni képes.  

Így tette valaki egyszer a perselybe az aranyóráját, így hagyta ott Assisi Ferenc az apjától örökölt vagyont, így indult Schweitzer Albert Afrikába, vagy a magyar Molnár Mária a pápuák közé, hogy az evangéliumot hirdesse.

Ugyanakkor Mária szolgálata bármennyire is meghökkentő, de mégis nagyon mélyen megható. Megtörténhet velünk is, hogy egy-egy cselekedetünkre azt fogják mondani, hogy bolondság vagy pazarlás, de egy biztos, hogy Mária cselekedetének olyan illata volt, hogy betöltötte az egész házat, sőt minden bizonnyal még Jézus keresztje is illatos lehetett a nárdus olajától, hiszen azt mondják, akit azzal egyszer megkennek, azon hónapokig érezni az illatot. De nem ez a lényeg, hanem az, amit Jézus mond:

„Hagyd, hiszen temetésem napjára szánta, mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek!” (Jn 12:7-8).

Mária esztelenségnek tűnő tette mögött Jézus szerint egy szent és tragikus titoknak megsejtése rejlik, a halálára keni fel a keresztre készülő Jézust.

Ahogy Kajafás akarata ellenére prófétál és igazat mond, úgy Mária is Isten ihletésére cselekszik, amikor előre megkeni a halálra ítélt testet, mint ahogy ez akkor a halottaknál szokás volt.

A harmadik, akit a hálás szívű szolgálók közül említ az evangélista az Lázár. Ő ugyan a történet elbeszélése szerint meg sem mozdul, kis sem nyitja a száját, csak annyit tudunk róla, hogy jelen volt ezen a vacsorán: „Lázár pedig a Jézussal együtt ülők között volt.” (Jn12:2).

Mégis szolgál Lázár, mégpedig azzal, hogy hagyja, hogy Jézus szolgáljon neki.

Hiszen maga Jézus mondta: „Nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem hogy én szolgáljak nekik.”

Mindig vannak és lesznek, akiknek az a szolgálatuk, hogy elfogadják Jézus szolgálatát: Mert rászorulnak, mert nem tehetnek mást, gondoljunk szegényeinkre, elfekvő betegeinkre, fogyatékos gyermekotthonainkban élőkre.

Lázár puszta élete és jelenléte is tanúbizonyság volt Jézus mellett, érte hittek Benne sokan. Nem véletlen, hogy a főpapok éppen ezért határozzák el, hogy Lázárt is megölik, mert Lázár puszta léte is szolgálat és bizonyságtétel Jézus mellett.

 Júdás viszonya Jézushoz: az irigységben és a kapzsiságban való megkeményedés

Júdás is „szolgál” a maga módján. Mária tettét látva így szól: „Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek?” (Jn 12:5).

Az ilyen szavakkal nagyon vigyáznunk kell. Nagyon szépen és kegyesen hangzik mindaz, amit Júdás mond. Emberileg nézve valóban ésszerűbbnek hangzik Júdás javaslata, mint Mária tékozlása.

Úgy tűnik, mintha a tanítványok közül Júdás lenne az egyetlen, aki szociálisan és humánusan gondolkodik, aki a szegények barátja, aki velük is törődik, rájuk is gondol. De János evangélista nem mulasztja el leleplezni:

„De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek.” (Jn 12:6).

Ebben a mondatban van egy szócska, amin minden megfordul, ez a „mintha”.

Júdás tipikus esete a „mintha” keresztyéneknek. Akiknek a javaslata mindig úgy tűnik, mintha igen értelmes, igen okos, bölcs szociális és modern volna, akiknek az élete olyan „mintha” keresztyének lennének. Júdás is ott van a tanítványok között. A „mintha” keresztyének is ott vannak a gyülekezetben az istentiszteleteken.

Számukra azonban ez semmit nem jelent, vagy éppenséggel csak önös érdekből vannak ott, mert most olyan világ van, amikor jó pontot jelent vallásosnak lenni.

Júdás nem érti Mária cselekedetét, nem tudja átérezni örömét és háláját, mert ő nem nyitotta meg a szívét Jézus előtt, mert ő nem tud önzetlenül adni, mert az ő szívében csak irigység és a kapzsiság van. Mivel Júdás szíve zárva marad Jézus előtt, ezért ő egyre jobban megkeményedik, mígnem Mesterének árulójává nem lesz.

 A főpapok viszonya Jézushoz nyílt ellenségeskedés, harag és gyűlölet.

Az evangélista rövid megjegyzéssel tudósít arról, hogy Jézus megérkezésének a hírére Jeruzsálemből sokan azért mennek ki Betániába „hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halottak közül.” (Jn 12:9).

A főpapokat ez még nagyobb félelemmel és haraggal tölti el, ezért határoznak arról, hogy Lázárt meg kell ölni, „mert a zsidók közül sokan miatta mentek oda, és hittek Jézusban.” (Jn 12:11). A főpapok tehát most már nemcsak Jézus ellen szőnek gonosz terveket, hanem mindazok ellen, akiknek közük van Jézushoz.

 Ilyen az Isten szeretetét és kegyelmét elutasító, az Igének ellenálló ember viszonya Jézushoz – a félelem és a harag elvakulttá teszi.

Kálvin azt írja kommentárjában:

„Ilyen a révület szelleme, amellyel a sátán megszédíti az istenteleneket, hogy ne hagyjanak fel eszeveszettségükkel, még ha Isten eget-földet állít is ellenükbe. Ezt a gyalázatos határozatot azért írja le az evangélium, hogy tudjuk, Krisztus ellenségeit nem tévedés vagy tudatlanság bírta rá ilyen makacsságra, hanem dühödt rosszindulat.”

Testvérek, hogyan viszonyulunk mi Jézushoz? Mit vált ki belőlünk az ő személye? Miért vagyunk mi Jézus mellett? Valóban öröm és hála tölti be a szívünket, hogy Jézusnak szolgálhatunk vagy csak „mintha” keresztyénekként a magunk hasznát keressük?

Kész vagy-e Jézusért mindent odaadni, mindent veszni hagyni? Ámen.

Balog Miklós:

A Jézust szolgáló család

Lázár, Márta és Mária

mindig kaput tártak

betániai házukban

az Emberfiának.

Mikor Márta vacsorával

szolgált köztük egyszer,

Mária hű Urunk lábát

dús drága kenettel

öntözte meg, s törölgette

saját szép hajával.

Megtelt a ház a kenetnek

csodás illatával.

Görbe szemmel nézte Júdás,

ki is mondta nyomban,

hogy használta volna ő a

kenet árát jobban:

„Szegényeknek kellett volna!

Mért így tékozolni?“

Pedig azért mondta csupán,

legyen miből lopni.

Jézus Mária mellé áll,

így szól s rá nagy csönd lesz:

„Temetésem idejére

tartogatta ő ezt.

Mert nem akkor tisztel csupán

majd ha eltemetnek:

míg itt élek, adja jelét

igaz tiszteletnek.“

Jézusra a papi tanács

jaj, még itt is “rászállt“,

amiért feltámasztotta

halálából Lázárt.

Ők is meg akarták ölni,

hisz puszta élete

bizonyság volt Jézus mellett;

érte hittek Benne.

Lázár, Márta és Mária

példáját követve,

Szolgáljunk az Úr Jézusnak

s örömünk lesz Benne! ÁMEN