Nagyon szép, nagyon nemes, ugyanakkor nagyon nehéz feladatot hagytak ránk reformátor őseink, amikor így tanítottak “ecclesia est semper reformanda”: az egyházat szüntelenül megújítani kell! Szép és nemes cél, hiszen szándéka nem más, minthogy Isten épe mindig kiábrázolja azt a méltóságot, amit Tőle kaptunk. Visszaformálódni olyan ábrázatra, melyre elhívott minket az új életben. Ugyanakkor érezzük, nem könnyű feladatról van szó, hiszen gyülekezetünkben, egyházunkban, életünkben, szívünk mélyén olyan sokszor emberi gyarlóság állja útját ennek a formálódásnak. Éppen ezért fontos most újból meghallani, reformáció ünnepén: az egyházat szüntelenül újítani kell, s tegyük bátran hozzá: személyes életünket, Istenünkkel, gyülekezetünkkel, a ránk bízottakkal való kapcsolatunkat szüntelenül újítani kell, szüntelenül újítani lehet!

Miért is van szükség a reformációra? Azért, mert a történelem elején, megfoghatatlan távolságban már, de történt egy nagy deformáció, egy nagy elfordulás. Isten azt mondta az embernek: a kert a tied, annak gyümölcseiből bátran egyél, de egy fa gyümölcse tilos! Az ember azt mondta: Nem, nekem az kell, amire én vágyok! Isten azt mondta, őrizd, vigyázd, gondozd a kertet! Az ember azonban azt mondta: használd ki a föld minden energiáját, fordítsd a magad hasznára és ne törődj mi milyen következménnyel jár! Isten azt mondta: szerzek neki segítőtársat, hozzá illőt, de az ember, amikor baj lett rögtön az Istentől kapott társat kezdte vádolni és őt tette felelőssé a maga bűnéért is. És az indulat csak halmozódott az emberi szívben és született meg a szörnyű bűn, Káin testvérgyilkossága. Folytatódik azóta is a nagy deformáció, még Isten kiválasztott népe életében is ott van, hiszen milyen sokszor megtörtént, hogy akiket magának választott ki, azok is elfordulnak Tőle, a megszentelt prófétai beszéd helyett a hamis próféták szavához, az igaz istentisztelettől a néma bálványok szolgálatához. Hát ezért van szükség a reformációra: újra formálni, újra alakítani azt, amit Isten elgondolt. Ecclesia est semper reformanda, az egyházat szüntelenül reformálni kell! Hiszen voltak idők, amikor még a Krisztusban adatott ingyen kegyelem csodálatos üzenetét is felváltotta a számító és kapzsi emberi hang, és még azt is kimerték mondani, hogy “mihelyst a pénz a perselyben csörren, a lélek a tisztítótűzből az égbe röppen”, vagyis mintha Isten szeretetét pénzért meg lehetne vásárolni. Határozott NEM lehetett csak a válasz minderre, amely a reformáció tulajdonképpeni gyújtó szikrája lett. Luther határozott nemet mond ki a búcsúcédulákra s mindarra, ami az Ige talaján állva hamisnak mondható és vallja: solus Kristus, sola gratia, sola fide: csak Krisztusban, kegyelemből, hit által van üdvösségünk! Így követheti a deformációt a reformáció, az elfordulást az odafordulást, a hamis megtagadását az igazság hirdetése!

Miért van szükség a reformációra? Azért, mert egyszer kimondtam: “hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrök, vele szenvedek, s őt sem egészségében, sem betegségében, sem, boldog, sem boldogtalan állapotában holtomig vagy holtáig hitetlenül el nem hagyom” és ahogy teltek az évek, lehet hogy úgy deformálódott a kimondott szó, a megélt szeretet és lett megüresedett, fásult, rezignált együttéléssé…

Ezért hadd hangozzék most még erősebben: van lehetőség a reformációra, van lehetőség az újraformálódásra, hogy kiábrázoljuk azt a méltóságot, amit Istenünktől a teremtésben és a megváltásban kaptunk!

Ismerjük már Ezékiel próféta látomását, többször hangzott már igehirdetés innen a szószéken is a csontokkal rakott völgyről, de hadd álljon most újból előttünk ez az ige, hiszen benne csodálatosan jelenik meg, mit is jelent a reformáció, mit jelent Isten újra formáló kegyelme.

Bárki jogosan kérdezhetné, hogy a XVI. századból ismert események, a reformáció pusztán emberi szándék, emberi akarás, emberi nekifeszülés volt-e vagy valami más? A válasz: a XVI. századi reformáció és minden megújulás azóta is első renden nem emberi mű, hanem Isten munkája! Ez a munka így történhet azóta is: Isten kérdez és cselekszik: “embernek fia, vajon megélednek-e ezek a tetemek? És én mondtam: Uram Isten te tudod! És mondta Isten: Ti megszáradt tetemek, halljátok meg az Úr beszédét! Íme lelket bocsátok belétek, hogy megéledjetek!” Íme ezzel kezdődik a reformáció! Az Úr beszédét meghallani és az Ő lelkének bennünk való munkáját kérni! Nem a saját magam vélt vagy valós igazát az égbe kiáltani, hanem az Úr beszédét meghallani és elkezdeni aszerint élni! Éppen ezért a reformáció nem azt jelenti, hogy a saját magam nagy akarásából megpróbálom összefoltozgatni a régit, amit elrontottam, amibe belefásultam, ami meghidegült és talán végképp összetörni látszik, hanem Isten az Ő lelke erejével újat teremt bennem! Az Ő beszéde és Lelke formál át, tisztít meg, formálja át a megszáradt csontokat újból élő emberré!

Ádám és Éva, Káin és Ábel, Isten és az Ő népe, Krisztus és az Ő egyháza életében, kapcsolatában kezdődhet valami új! Ádám gondolhat újból Évára és Éva Ádámra úgy, hogy “csontomból való csont, testemből való test”, Istentől nekem rendelt ajándék a társam! Hogy Káin és Ábel tudjon újból egymás szemébe nézni és a talán átokra emelt kéz legyen testvér-baráti kézfogássá! Isten és az Ő népe találjon újból egymásra, hogy a nép forduljon el a hamisságtól és tisztátalanságtól és kezdje komolyan venni ki Teremtőjétől nyert küldetését, hogy legyen világosság a népek között. Krisztus egyháza pedig legyen minden sömörgőzés és szeplő nélkül való, hogy betölthesse feladatát és elvégezhesse Urától kapott szolgálatát, elmenvén tanítván a népeket hogy megtartsák mindazt, amit Krisztus parancsolt nekünk.

Olyan szép képet használ itt a szentíró: Jézus és az egyház kapcsolatát a férj és a feleség kapcsolatához hasonlítja: “Ti férfiak szeressétek feleségeteket, miképpen Krisztus szerette az egyházat és önmagát adta azért, hogy majd önmaga elé állítsa az egyházat, hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgőzés, vagy semmi afféle, hanem legyen szent és feddhetetlen”. Micsoda méltóság: szent és feddhetetlen életet élve az Ő dicsőségét tükrözni! Nem véletlen a kép: férfiak-feleségek, szeressétek-engedelmeskedjetek. Ha csupán az engedelmességre való felhívás történne abból hamar lehetne elvárás és törvény, hogy neked mit KELL tenned, vagy ha az egyházra gondolunk, nekünk mit KELL hinnünk, hogyan KELL élnünk, hogy Isten elfogadjon, de nem így történik! Nem azzal kezdődik, hogy ENGEDELMESKEDJETEK, hanem azzal kezdődik, hogy SZERESSÉTEK! “Ti férfiak szeressétek, mint ahogy Krisztus szerette…” Mi az ami átformál tehát: ez a megelőző szeretet kész átformálni! Így szeretheti előbb Ádám Évát, hogy kiábrázolja, hogy engem is előbb szeretett valaki, úgy, hogy az Ő életét adta értem. Aki megtapasztalta már az Isten Jézus által való megelőző szeretetét, az lesz képes mindenelvárás és számítás nélkül előbb szeretni másokat! Vallom testvérek, hogy az előbb való szeretet képes átformálni, megújítani, hogy aztán együtt formálódhassunk krisztusibb emberekké!

Az előbb való szeretet hívja haza a tékozló fiút és elé szalad, hogy megölelje és hozza ki az új ruhát, a gyűrűt és a sarut, hogy legyen új élete a hazatérőnek! Az előbb való szeretet találkozik Mátéval, a vámszedővel egy kapuban és pillant rá, s csak ennyit mond: Jöjj és kövess engem és ő nem tud nem elindulni, mert az előbb való szeretetre engedelmesség a válasz! A megelőző szeretet formálja át a saját dühétől és haragjától lihegő Saulust a damaszkuszi úton, hogy engedelmes és áldott eszköz lehessen majd.

Kezdődhet tehát így: Isten lelkének munkáját kérem, hogy formáljon újjá, folytatódhat úgy, hogy az előbb való szeretet előtt megadom magam, hogy engedelmességet szüljön bennem és megtanítson engem is előbb szeretni.

Izrael népe, mint megéledt sereg majd saját lábaira áll – “álltak lábaikra felette igen nagy sereg”- és haza térnek, és Isten újjáformáló hatalmának lesznek jelei a népek között, mint ahogy jellé lehet Krisztus egyháza a pogányok között, hogy betöltse a szeretet nagy parancsolatát, s így a világ megismerje, hogy az Ő tanítványai vagyunk!

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy a Te megelőző szereteted formált át minket is tékozló fiakból újjászületett tanítványokká, elszáradt csontokból krisztusi emberré. Köszönjük, hogy megelőző szeretetedre engedelmességgel válaszolhatunk, s így áldott eszközeid lehetünk ebben a világban. Kérünk, taníts meg minket is így szeretni, így elfogadni és hordozni egymást, így felfedeznünk újból a társat, a testvért, a barátot! Kérünk végezd el, hogy életünk a szüntelen való megújulás jegyében a Te nevedre dicsőséget, felebarátainkra áldást hozzon.

Ámen