Egy lelkész minden erejét felemésztették a rázuhanó anyagi és családi
bajok, betegségek és a rengeteg kapálás.
Szinte agyon lapították a
terhek. Csak teste-lelke utolsó erőfeszítésével tudott már egy-egy
szolgálatra készülni. Egy este hiába húzta meg a kis templom apró
harangját, nem jött senki, egy árva lélek sem az istentiszteletre. Csak
várt, várt a sűrűsödő szürkületben, hogy csak egy neszező lépést
hallana, de süket csend vette körül.
Akkor leborult a nyikorgó padra, ráborult a kopott fára, és sírt. Rázta
a zokogás. Amikor valamiképpen össze tudta szedni magát, kitámolygott a
templom elé. S hangosan kiszakadt belőle:
- Istenem, mit csináljak?
Mintegy különös ámenként kigyulladt az első fény a falu egyik házacskájában, benne pedig egy HANG:
- Ha nem tudsz beszélni nekik Rólam, beszélj most róluk Nekem.
Egész testében reszketve, ahogy a faluban egymás után kigyulladtak a fények, beszélni kezdett róluk.
- Ott, Uram, mindenki gyűlöli egymást! Könyörülj rajtuk!
- Amott, Uram, a férfi most is a szőlőben bujkál a szeretőjével és sír a
felesége. Én már csődöt mondtam. Te még segíthetsz rajtuk.
- Az a ház, Uram, lopott kukorica árából épült. Uram, tisztítsd meg a szívüket és kezüket.
- Ott, Te jobban tudod, mint én, az öreg szülők halálára várnak. Könyörülj és irgalmazz nekik!
Így imádkozta végig a falut, attól az estétől kezdve minden
lámpagyújtáskor. Utána mindig határtalan békességet érzett. Valami
különös módon pár hét múlva újra járogatni kezdtek a templomba az
emberek.
Egyik este a falu öreg és bibliás parasztasszonyától megkérdezte:
- Miért volt az, hogy hónapokig alig jártak a templomba, sőt olykor
senki sem jött, most meg egy kicsivel többen jönnek, mint eddig?
Az asszony azt válaszolta:
- Mert most vidámabb a beszédje, nem olyan sanyarú, mint eddig volt. Most megfényesedünk tőle.
Gyökössy Endre nyomán
Kommentáld!