,,...A tűz után halk susogás hallatszott.Amikor Illés ezt meghallotta,

palástjával eltakarta az arcát,kiment és megállt a barlang bejáratánál.

Egy hang pedig igy szólt hozzá:Mit csinálsz itt,Illés?Ő igy felelt:Nagyon

buzgólkodom az Úrért,a Seregek Istenéért,mert Izráel fiai elhagyták

szövetségedet,lerombolták oltáraidat,prófétáidat pedig fegyverrel ölték

meg.Egyedül én maradtam meg,de az én életemet is el akarják venni.

Ekkor azt mondta neki az Úr:Menj ,kelj ismét útra a pusztán át

Damaszkuszba...(1Kir.19:12-15)

Úgy ,ahogy Illés...

Vesszük a sarut.

Vár a kiégett

pusztán át az út.

Van ,aki áldjon,

célba segitsen.

Testvérem ne félj!

Velünk az Isten.

Megyünk,amerre

szava vezérel.

Megitat minket

patak vizével.

Suhannak már a

fekete szárnyak,

Isten hollói

sebesen szállnak.

Megyünk...s a szivünk

nem kérdez mit sem.

Testvérem ,ne félj!

Velünk az Isten.

Még a halál is

javunkra válik,

ha hivek leszünk

mind a halálig.

És ahogy Illés,

tüzes szekéren

hazaérkezünk...

Ne félj,testvérem.

Túrmezei Erzsébet verse

,,...Illés ezt mondta Elizeusnak :kérj valamit megteszem ,mielőtt elragad-

nak tőled.Elizeus igy felelt:jusson nekem a benned működő lélekből

kétszeres rész!"2Kir.2:9

A KARMELI HŐS

Tegnap gyúlt fel szivemben a tűz,

engedve Lelked parancsszavának.

S ma futok előlük,kik kiáltozva

bálvány istennek sántikálnak.

- Pedig tudom,hogy csak Tőled kell félni!

Illés próféta is tudta ezt.

Mégis futott Jézabel elől,

mikor az elfogás hire érkezett.

- Még ott volt az áldozat parázsa,

megbékélés szállt fel a füstben,

még ott viszhangzott a kiáltás:

Az Úr az Isten,az Úr az Isten!

S akinek könyörgésére

az Úr tűz által felelt,

annak üzent ma Jézabel:

ma négyszázötvenért felelsz!

S ma csüggeteg a tegnapi harcos,

megfáradt a karmeli hős.

Ember lett megint egy kicsit,

ugyanúgy,mint tegnapelőtt.

Júda pusztájának szele

meglengeti csapzott haját,

fáradtan roskad a földre,

s újra kéri,kéri Urát:

- Elég volt ,Uram! Ne tovább!

Nem vagyok jobb,mint a többi.

S mint megáradt folyó sodrása

vizét medréből kiönti,

úgy önti ki lelkét Urának:

zokogva halálért kiált,

görcsös kezekkel,térden állva

mondja az utolsó imát.

- Hullámzottak az érzések,

lelkének felvert habjai,

mint erdő ha zúg a szélben,

mint tenger,ha vihar veri.

- S a fenyőfának hűs tövén

könnyes szemére álom szállt,

egyre jobban lecsendesedve,

békével várta a halált.

- Ember lett megint egy kicsit,

ugyanúgy,mint tegnapelőtt.

De jött az Úr angyala,s költi:

Ébredjen a karmeli hős!

- Isten vár fenn a Hóreben!

Indulj ,mert menned kell hamar!

Illés ébred,tétovázik:

- Jézabel megölni akar...?

De megy negyven nap

és negyven éjjel.

Szemében törtfényü hit.

Meggörnyedve viszi vállán

népének összes bűneit.

- Igy megtépve,megszaggatva,

fáradtan ér az Úr elé.

S most elcsodálkozik újra

a karmeli Isten erején.

- Kőszikla szakadt a szélben,

földindúlás lett,s újra tűz!

- Egy halk szelid hang hallatszott,

mi minden félelmet messze űz.

- Aki futott Jézabel elől,

most nyugodtan lábára állt.

Csak arcát fedte be palásttal,

de nem kivánta a halált.

- Elfeledve a fáradság,

és elfeledve Jézabel:

Isten új hittel megáldva,

új utakra inditja el.

- A Te sorsod is Illésé.

Az enyém is csak ugyanaz.

De ne féljünk Jézabeltől:

mert az Isten,

Isten marad.

P.Kovács Erzsébet verse