"Születésünk
pillanatától halálunk percéig életünk egy folyamatos utazás.
A táj, az
emberek és a vágyaink is változhatnak, miközben a vonat
megállíthatatlanul halad tovább. Az élet maga a vonat, nem az állomás. "
/Coelho/
Útjainkat
járjuk, hol napfényben ragyogva, hol göröngyökön bukdácsolva, néha
szaladva szép puha fövenyen, árnyas fák között, olykor hegynek fel,
nehéz terhet cipelve, körbe tekingetve az ismeretlen tájon, magányos,
sokszor sötét éjszakán magunkba roskadva, útjaink soha nem
kitaposottak,nekünk járatlan utak, melyen végig megyünk, hisz az életünk
az út maga.
Saját
utunk kezdetét, mindig egy felharsanó sírás jelzi, hurrá elindultam,
kiálltjuk ekkor világgá.
A sors kezében vagyunk, és a titkok titka
marad, hogy merre visz a lábunk, pontosabban, a jó vagy a rossz sorsunk
tovább..
Számtalan
útelágazáson, nehéz kaptatókon, néha, könnyű lejtőn haladhatunk, van,
hogy szaladhatunk, de visszafelé rajta már nem járhatunk. Ki előbb, ki
utóbb, mindannyian elérjük a végső célt, az út végét, bármilyen úton
haladtunk..
Útjaink
kezdetén reméljük a boldog jövőt, és ujjongunk, hogy még sok út van
előttünk, tele vagyunk ifjúi energiával és a szép utak reményével.
Napfényes ligeteken át visz az ösvény, és madárdalos reggelekre
ébredünk. Hatalmas elánnal, teremtő erővel vágunk neki minden
elágazásnak.
Ám
ahogy telik az idő, fáradunk, meg-megpihenünk egy csendes tó partján,
visszanézünk útjainkra, néha bánkódunk az elkövetett hibák felett, néha
elégedetten nyugtázzuk, hogy érdemes volt fáradnunk. Elfogadjuk és
beletörődünk a végigjárt utakba , mi mást is tehetnénk, visszafelé nem
vezet út, amit elrontottunk, az úgy marad.. Ám tetteinket, hibáinkat,
választásainkat nem lehet megmagyarázni egy úttal, sem többel, mert
minden tett mögött ott az egész ember az összes útjával, az egész
életével.
Kommentáld!