A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket, akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg. (Mt 25,40)
A férfi a város szélén, az egyik utcasarkon állt. Újságot árult a lámpánál megálló autósoknak, egyik kocsitól a másikig szökdécselve; egyik hóna alatt a mankó, a másik alatt pedig az újságok. Egy lába volt, és egy ócska mankóra támaszkodott. Fogai szabálytalanul illeszkedtek egymáshoz.
Először belesüppedtem az ülésbe, látva, miként próbálja eladni újságjait az autósoknak.
Aztán elszégyelltem magam, és úgy döntöttem, hogy imádkozni fogok érte. Attól kezdve minden alkalommal, amikor arra jártam, vettem tőle egy újságot.
Elhúzódó munkahelyi feladatok, családi nehézségek és egy gyötrő hörghurut miatt nem utaztam arra.
Miután sikerült a régi kerékvágásba visszazökkennem, újra arra jártam. Átnyújtottam az újságárusnak a dolláromat, és elmeséltem neki nehézségeimet.
Ekkor tekintete megenyhült. Begyömöszölte az újságokat a hóna alá, megfogta karomat, és azt mondta: "Imádkozom, hogy minél hamarabb jobban legyen." Mélyet sóhajtottam.
Nekem elég fogam van és két egészséges lábam, de mielőtt a lámpa átváltott volna, ennek a férfinak az imájában a vigasztalás ajándékát kaptam meg.
Krisztus új arcot öltött előttem, és örültem, hogy találkoztam vele az útszélen.
Uram, adj látó szemeket, felismerni jelenlétedet ott is, ahol a legkevésbé várnám. Ámen.
Kommentáld!