Minden egyes perc, óra mit Isten jóságosan neked adott, s melyet te
jószándékú munkával, alkotással nem kamatoztatsz, melyet a
semmittevés, az önsajnálat, a meddő poénkodás, a helyben topogás
céltalan kocsonyájában töltesz, elvesztett, soha vissza nem térő
lehetőség.
Tiszta szívemből sajnállak téged, ki évekig célozgatsz,de nem mered meghúzni a ravaszt.
Igen sajnállak téged ki olyan
szellemi, lelki, anyagi erőket gyűjtesz, melyekből nem épül, vers,
szerelem, ház, haza, melyek csak poros raktárrá teszik életed, s téged
értelmetlen lím - lomjaid őrzőjévé, egy karikás szemű, betörőktől
rettegő éjjeli őré.
Mi vagy te? Egy szárnyatlan sas, a porban kapirgáló tyúkok között?
Nem haragszom rád, csak szánlak, mind azt a vándort, ki balgán megáll és tikkadtan szomjazik az életadó kút
mellett.
Izgalmas, érdekes az élet, és ne azért buggyanjon ki szívedből a dal, mert általa unatkozó emberek sztárja lehetsz, hanem csak azért mert jó énekelni, társa lenni a korán kelő pacsirtának, ki dalával ébreszti a hajnalt, és a vándort.
Jó alkotni, a vásznon megragadni egy mozdulatot, egy csak általad megsejtett hajlatát a tájnak, és azt amit csak te egyedül látsz, alkotó munkáddal alázatosan láthatóvá tenni az egész világnak.
A mozgásban lévő Istennek szolgája vagyok. És mint a gyermekkorod
játékában, a szaladó gyermek, szeretnélek életadó simogatással
megérinteni, hogy életed legyen, és te is mozgásba lendülj, hogy merj
magadba fordulva álmokat látni, és azokat társakat keresve bátran
megvalósítani.
Megtapasztalni azt, hogy milyen csodálatos társa lenni a világot, tiszta, szép vágyaid által beléd irt irányban tovább teremtő Istennek.
Kommentáld!