| |
Valamikor
hajdanán, mikor még az utcán köszönt egymásnak ismerős és ismeretlen is
egyaránt, élt egy kicsiny kisleány. Egy szántó-vetőházaspár
gyermekeként látta meg a napvilágot. Nem voltak játszótársai,mert
környezetükben csupa gazdagok éltek, akik nem engedték a szegény gyermek
közelébe csemetéjüket.
A kislány távolról figyelhette csak a többiek
életét. Fájdalmai elől egy képzeletvilágba menekült. Kopottruháján a
foltokat ékszernek látta. Kukoricababáját hercegnőnek nevezte. A Nap
izzó hevét simogató aranyzuhatagként élvezte, és amíg más árnyékba
menekült, ő azt mondta: én a Nap leánya vagyok, és azértsüt ilyen forrón
rám, mert rettentő nagy szeretettel akar átölelni engem Napanyukám.
Lassan-lassan megtanulta, hogy mindent a maga javára fordítson,
mindenből hasznot kovácsoljon.
Ha langyos nyári zápor hullott,
szappannal a kezében, kiszaladt házuk udvarára és kacagva mosakodott, miközben vidám hangon
kiabálta be édesanyjának: nézd, Anyu! Nekem is van zuhanyozós
fürdőszobám.
A szomszédok közül sokan bolondnak tartották őt,
nemértették, miért tud mindennek örülni. Azt mondták róla: ennek
agyereknek visszájára fordította Isten az eszét.
Teltek az évek. A kislány felnőtté vált. A falu bírója kihirdette, hogy
vásárt rendeznek. Mindenki hozza el egy batyuban azt, amiből úgy
érzi,olyan sok van neki, hogy másnak is szívesen adna át belőle.
Megjelenteka gazdag szomszédok felnőtt gyerekei is. Batyujuk
betegségtől,válópertől, könnyektől, és elégedetlenségtől duzzadt. A mi
leánykánk csomagjában kacagás, boldogság, elégedettség volt
található.
Megkérdezték tőle: Téged elkerültek a bajok, hogy nem tudtál
hozni belőlük?
Nem. Csupán azokból nem tartok számon mást, mint a betegség után a
gyógyulást.
A vitákból a békülést.
Vagy ha elveszítettem
valamit,megőriztem afeletti örömömet, hogy pótolhattam veszteségemet.
Az
én batyumban is ugyanazok találhatók, melyek a tietekben, csak -
tudjátok,én mindent a visszájára fordítva használok.
|
Kommentáld!