Erre a kérdésre kereste a választ Diósi Dávid liturgiatanár, aki a nagyváradi egyházmegyés papoknak szervezett koronagyűlés keretében beszélt korunk emberének vallásos lelkületéről.

A pasztoráció szempontjából létfontosságú papjaink számára a „hallgatóközönség” lelkületének és világnézetének ismerete, hiszen csak akkor tud eredményesen Istenről, Egyházról, hitről beszélni nekik – fogalmazott az előadó. „Sokszor bikfic nyelvezettel beszélünk el híveink mellett, kodifikált dogmatömbjeinkkel, anélkül, hogy azok tartalmi üzenetét kellőképpen kifejtenénk.”

A mai ember – minden látszat ellenére – sokkal szomjasabb Istenre, mint a keresztény értékrenden alapuló középkorbeli Homo Christianus, hiszen miközben a modern törvényalkotás száműzte a közéletből a személyes, emberközeli Istent, helyébe nem állított megfelelő alternatívát, így a kereső ember tanácstalanul rohangál egyik istenségtől a másik istenségig – emelte ki Diósi Dávid.

Hozzátette: korunk emberét nehéz definiálni, amint nehéz magát a korszakot is, az azonban bizonyos, hogy a vallástalanságot megjövendölő posztmodern korszak saját fegyverét fordította maga ellen. Éppen ezért óriási felelősség hárul ma a papra, akinek ebben a bábeli zűrzavarban kell megtalálnia a megfelelő nyelvezetet a korunk emberével folytatott párbeszédben.

A véleményszabadság olyan diktatúrájában, melyben mindenki mindenről megfogalmazhatja saját véleményét – akár a szakvélemény háttérbe szorításával is –, nehezen talál eligazítást a kereső ember élete fontos kérdéseire – mondta az előadó. „Az egyház olyan versenypályára kényszerült, amelyen mindenki versenyezhet, és egyáltalán nincs előre borítékolva a győztes neve. Igehirdetésünk és liturgiánk ennélfogva valami olyasmit kell nyújtson, amit senki más nem képes ilyen formában és ilyen minőségben. Mindezt oly módon kell tennie, hogy ne az emberi oldal kerüljön előtérbe, hanem engedjük Istent működni rajtunk keresztül, jelenítsük Őt meg liturgiánkban. Ezáltal adjuk meg liturgikus cselekedeteinknek azt a vonzerőt, melyre a modern kor emberének leginkább szüksége van: Isten közelségének megtapasztalását” – fogalmazott az előadó.

A szűkebb körű beszélgetések után közös tapasztalatcserére került sor, melynek során az esperességek helyi beszámolóikat osztották meg egymással. A fórumon a tapasztalatok alapján keresték a liturgia végzésének olyan lehetséges lépéseit, melyek emberközelibbé teszik szertartásainkat a mai korban. Nyilván nehéz mindenkire és mindenhol érvényes receptet felállítani, azt azonban mindannyian megérezték, hogy külső szemmel tekintve a liturgikus tevékenységekben sokkal nagyobb felelősség hárul a papra, mint gondolná – írta beszámolójában Kovács Zsolt irodaigazgató.

Nagyváradi Egyházmegye/Magyar Kurír