A föld végéről kiálltok hozzád, mert elepedt a szívem. Vezess el engem a kősziklára, mert az igen magas nekem. (Zsolt 61,3)
A nyári vihar a vízen nagyon hirtelen meglepheti az embert. Ezt egy majdnem tökéletes napon tanultam meg, olyan tízéves koromban.
A víz nyugodtnak tűnt, amint édesapám csónakunkat lefelé irányította a folyón, míg én öcséimmel békésen horgászgattam. Aztán minden figyelmeztetés nélkül egyik pillanatról a másikra feltámadt a szél, és mielőtt összepakolhattunk volna, hirtelen elszürkült az ég. Villámok cikáztak, mintha csak fémcsónakban üldögélő kisgyermekek után ácsingóztak volna.
"Mindenki feküdjön hasra!" - kiáltotta édesapám túlharsogva az orkán üvöltését.
Amennyire csak lehetett, összekuporodtunk a hajófenéken, és behunytuk a szemünket, mialatt édesapám tovább kormányozta a csónakot lefelé a folyón.
Nemsokára egy part menti sziklafalra mutatott. Odairányította a csónakot, aztán segített nekünk is átmászni egy kis barlangba, ahol biztonságban megvártuk a vihar végét.
Mikor az élet hirtelen változást hoz, vagy valamilyen veszély fenyeget, gyakran eszembe jut az a bizonyos nap és egy zsoltárvers:
"Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban." (Zsolt 46,2) Bízhatunk Istenben az élet dühöngő viharai között is!
Imádság: Oltalmazz bennünket Urunk, és biztos menedékbe irányítsd lépteinket a veszély idején. Csöndesítsd le az életünkben és lelkünkben tomboló viharokat. Ámen.
Az isteni menedéket kereshetjük a tomboló vihar alatt.
Judith Fulp-Eickstaedt (Virginia, USA)
IMÁDKOZZUNK A CSALÁDI KIRÁNDULÁSON LÉVŐKÉRT!
Kommentáld!