1. A sors Mátyásra esett…(Ap Csel 1, 15-17.20a.c-26)

A mennybemenetel és a pünkösd közötti időben az apostolok a Szentlélek eljöveteléért imádkoztak. Az Apostolok Cselekedete leírja, hogy Péter, mint az apostoli testület vezetője azzal a céllal nyitja meg a gyűlést, hogy Júdás helyét betöltsék. Az egyház isteni jelnek tekintette a sorsvetést, amely a második jelöltre, Mátyásra esett. 

2. Aki nem szeret, az nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet. (1Jn 4, 11-16)

Az apostol itt az isteni erényről ír, amelyre a bennünk lakó (Szentlélek) Isten képesít minket. 

3. Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba. (Jn 17, 11b-19)

Megdöbbentően húsvéti a barátaitól búcsúzó Jézus „végrendelete”. Már a nagypénteki véres áldozat előtt kicsordul belőle az öröm: teljesítette az Atya akaratát. Az újszövetség örök Főpapja a kereszten áldozatot mutat be Atyjának az emberiségért. A főpapi ima így ünnepélyesen kibővíti a Miatyánkot…

Jézus, miután mindent elmondott övéinek, amit ők képesek voltak felfogni, elkezdi nagy imáját, amellyel még egyszer mindent összefoglal. Jean Laplace SJ megfogalmazásában „átsegíti tanítványait a lelki olvasmányból az imádságba”. Az ószövetségi főpap imádkozó mozdulatával égre emeli tekintetét, hogy jelezze milyen szoros a Fiú és az Atya kapcsolata, s hogy neki minden mondanivalója oda tartozik…

Ebben az imában benne van a jelen és a jövő egyháza, egyszersmind az új üdvrend, amelyet Jézus hozott, s amit övéitől, műve folytatóitól, a legszűkebb baráti körétől, a hit tanítóitól megkövetel. Az evangélista hármas beosztásban idézi fel. Ebből a mai liturgiában az ima gerincét, a tanítványokért végzett imát olvassuk.

A búcsú pillanatában Jézus a következőkért könyörög:

a) – „tartsd meg őket a nevedben” (11. vers)

b) – „hogy egyek legyenek, mint mi” (11. vers)

c) – „hogy örömöm teljesen az övék legyen” (13. vers)

d) – „óvd meg őket a gonosztól” (15. vers)

e) – „szenteld meg őket az igazságban” (17. vers)

a) Isten neve azon felfoghatatlan és végtelen tulajdonságok foglalata, amelyek által Isten kijelentette magát az embernek. Isten neve ő maga. Legfőképpen, mint Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja (Róm 15,6). A csipkebokorban elhangzó ismeretlen ’Vagyok, Aki Vagyok’ Jézusban végtelenül közeli, megszólítható, Atya lett. A név az egész személyt hordozza. Ha valakit nevén szólítunk, azt jelezzük, hogy ismerjük. Aki nevünkön szólít, ismer minket, belénk lát, személyes kapcsolatba lép velünk. A név a személyesség miatt telik meg tartalommal. Amikor tehát Isten nevét kiejtjük, elsősorban az Atyára gondolunk. De fiában „értük tetten” atyaságát, mert ő nyilatkoztatta ki. Ő vezetett be a titokba. Jézus ezt a bensőséges atya-fiúi, gyermeki kapcsolatot, ezt a bizalmas viszonyt akarja megosztani mindazokkal, akik felismerték benne Isten szeretetét. Fiú nélkül nincs Atya-ismeretünk. Tőle szereztünk tudomást arról, hogy az Atya és a Fiú a Lélekkel egységben valójában köztünk és bennünk tevékenykedik. Ha elutasítjuk a bennünk lakó Istent, nevéből is kiestünk…

b) A keresztény egység gyökere ez a krisztusi fohász. Minden keresztény közösségnek ehhez a Forráshoz, ehhez a Főhöz kell visszatérnie. Ez a szőlővesszők és a szőlőtő egysége.

c) A gonoszon aratott győzelmi örömnek Krisztusról a tanítványokra is át kell terjednie. Húsvéti békénk és örömünk oka az, hogy Krisztus megszabadított az örök haláltól. Bármilyen ellentmondásos, hitünk örömét kell megélnünk és továbbadnunk. Ha nem lenne örök élet, ha nem lenne húsvét – amilyen mulandóak földi örömeink –, búskomorságra lennénk kárhoztatva… Aztán meg végképp örömre ad okot Isten barátsága. Ez az újszövetség lényege. A barátok egyenrangúak. Akkor is, ha az egyik koldus, a másik király. Jézusban a király koldussá lett, hogy mi koldusok királlyá lehessünk…

d) A világ „jánosi" értelemben a Jézust elutasító világ, amely ellenségnek tekinti a keresztényeket is. Jézus nem kér világvégét, hogy mentesítsen a küzdelemtől, hanem az Atya kegyelmét, amely segítségünkre lesz. Ez az a kohéziós/összetartó erő, amibe kapaszkodhatunk, ami miatt testvérek vagyunk. Mindenféle összefogásnak, kalákának, együttgondolkodásnak ez képezi alapját. Mi sokszor megfeledkezünk arról, hogy Ő már legyőzte a világ fejedelmét. Több bátorságra, elszántságra, derűre és lelkesedére volna szükségünk, hisz Istennel „karöltve” sokkal erősebbek vagyunk a mindent és mindenkit legyőzni akaró gonosznál. Nem engedhetjük meg magunknak a gyengeséget, hogy eluralkodjék bennünk vagy rajtunk a rossz. Minden elesés, kudarc után összeszedni magunkat, megfogni a másik ember kezét, utánanyúlni az elesettnek és a lemaradottnak, és a közösség gyámolítását megéreztetve új életet lehelni belé. Ezt adja meg a Lélek is, akit Jézus küld, csak kérnünk kell és hinnünk benne.

e) Csak Krisztus az igazság. Az Atyától származó igaz tanítás. Ige. Minden körülmények között ebben kell megszentelődnünk. Isten maga a szent, a háromszor szent, világtól teljesen különböző-transzcendens lény. Minden más szentség annyira valóságos, amennyire Vele kapcsolatba kerül. Az Ő igazsága pedig Jézus Krisztusban vált nyilvánvalóvá. Akkor szentelődünk meg, ha emberi igazságainkat, igazunkat is mindig hozzá mérjük. Az áligazságokat, a csúsztatásokat, a megtévesztő vagy felszínes információkat mind-mind Krisztus igazságához kell mérnünk. Akkor kiderül, mi mulandó és mi maradandó.

Sebestyén Péter