„megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.”
Jn 8,32

A gyermekeim már tudták, mi következik, mikor azt hallják: vendégek jönnek. Előkerül a takarítási füzetem (igen, van takarítási füzetem), és helyiségről helyiségre padlótól a mennyezetig kisikáljuk a lakást. Ez a jó oldala a dolognak.

Ám mialatt azon igyekszem, hogy minden tökéletes legyen, elviselhetetlen vagyok. Ez a rossz oldal. Tökéletesen csillogjon minden ablaküveg. Nem lehetnek homályos csíkok a konyhai munkalapon. A legkisebb folt nélkül ragyogjon a fürdőkád. Azt akarom, hogy a lehető legtökéletesebb legyen a rend a házban. Legalábbis, amíg a vendégek el nem mennek. Aztán visszatérhet minden a szokásos kerékvágásba.

Vajon mit gondoltak a gyermekeim, mikor ez az őrület elkezdődött? Valami kóros tisztaságmániának látták, vagy mögé éreztek? Mit tanítottam ezzel a gyermekeimnek? Ha igaz, hogy a gyakorlatból tanulunk legtöbbet, félek, hogy teljesítménykényszerem rájuk ragadhatott: megfertőztem őket azzal a feltételezéssel, hogy teljesítenünk kell, ha azt akarjuk, hogy elfogadjanak.

Mint mikor nyár közepén elkap a nátha, olyan váratlanul szokott rám törni ez a teljesítményőrület. „Lynn, te rémes szomszéd vagy. Miért nem hívod át gyakrabban a szomszédaidat?” – jutott eszembe, ahogy lefelé mentem az utcán.

„Lynn, jobb gyermek is lehetnél. Nézd, a barátnőd minden nap felhívja vagy meglátogatja a szüleit” – vágott belém, mialatt anyám számát tárcsáztam.

A „jobban”, „többet” jelzők állandóan ott kavarogtak a tudatom felszínén. Régebben, míg lelkem immunrendszere felkészületlenebb volt, majd minden nap elkapott valami teljesítménykényszeres gondolat már kora reggel, s hosszú időre laposra taposta önértékelésemet. Hagytam, hogy uralkodjék rajtam. Engedtem, hogy belső bizonytalanságom hatására mind több feladatot, tennivalót zsúfoljak a napjaimba. Mindenkinek, mindig, mindenütt eleget akartam tenni, hogy elfogadjanak.

Ez így ment mindaddig, míg az Úr rá nem világított teljesítménykényszerem valódi motivációjára: a büszkeségre és a félelemre. Attól kezdve, hogy elismertem gyengeségem okát, lehetővé vált, hogy Isten felszabadítson. Amikor jöttek a suttogó gondolatok, visszaszóltam: „Ő szabaddá tett! Megszabadított a büszkeségtől és a félelemtől. Mostmár valóban szabad vagyok!” Nem mondom, hogy sosem fordul már elő, hogy küzdenem kell a teljesítménykényszerrel, de már nem tud eluralkodni rajtam. Mióta a Szentlélek a kalauzom minden nap, nem vagyok rabja a teljesítménykényszernek. Valódi szabadságban élhetek.

Te is azért küzdesz, hogy minden legyél, mindent megtegyél? Halld Jézus biztatását: „Ha megtartjátok tanításomat, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket” (Jn 31b-32). Ha az Ő tanítványa vagy, kapaszkodj bele ebbe az igazságba, és élj a szabadságban, amit Ő ad neked!

Uram, szabadon szeretnék élni. A szabadság egyetlen kérdése: „Mi a Te akaratod?” És szabadon engedelmeskedni annak, és csak annak, amit Te válaszolsz. Jézus nevében, Ámen.