Évekkel ezelőtt egy kis irodában dolgoztam, ahol az alkalmazottaknak gyakran meg kellett osztaniuk egymással az asztalukat. Egy nap, mikor egy rövid szabadságról visszajöttem, észrevettem, hogy valaki használta az íróasztalomat, evett rajta, és kiöntött rá valamilyen innivalót. Nagyon irritált ez a látvány, és elkezdtem letakarítani. Mögöttem a rádióban épp a napi áhítat ment, és a műsorvezető arra kérte a hallgatókat, hogy imádkozzák vele együtt az Úr imáját.
Én is automatikusan lehajtottam a fejem és imádkoztam, "bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek". Lefagytam, ahogy ezekhez az ismerős szavakhoz értem. Én most vajon megbocsátok? Tudtam, hogy nem.
Hogyan táplálhatok magamban haragot és neheztelést egy munkatársam iránt egy ilyen apró vétek miatt, miközben az Úr bármely elkövetett bűnömet megbocsátja? Szégyenkezve kicsinyes önzésem miatt, imádságban Istent arra kértem, bocsásson meg nekem, és áldja meg munkatársaimat.
Imádság: Drága Uram, köszönjük megbocsátásod ígéretét. Emlékeztess mindarra, amit megbocsátottál, amikor imádkozunk: "Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy... bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek... Ámen."
Isten megbocsátott nekem, most már én is meg tudok bocsátani másoknak.
DeVonna R. Allison (Michigan, USA)
Kommentáld!