Mi újság a szellemed karbantartásával?

De a világi gondok és a gazdagság csalárdsága és egyéb dolgok kívánsága közbejövén, elfojtják az Igét, és gyümölcstelen lesz. - Márk 4:19

Tudtad, hogy az ártatlannak tűnő, mindennapi dolgaid elfojthatják a szellemi életedet?



Egy barátom mesélte, hogy az Úr azt mondta neki imádság közben, hogy ez a nemzet karbantartó emberek nemzetévé vált. „Sok dolgot kell karbantartanotok,” mondta az Úr neki. „Karbantartjátok a házatokat, az autótokat, a kerteteket, a háztartási gépeiteket, a hajatokat…”

Ez igaz. Előfordulhat, hogy olyan sok természetes dolgot kell karbantartanod, hogy nem marad időd a szellemed karbantartására!

Ha ebben a helyzetben találod magad, itt az ideje leegyszerűsíteni az életedet. Nekem is meg kellett ezt tanulnom. Most már ha eszembe jut, hogy valamire szükségem van, akkor nem a dolog pénzbeli értékét gondolom át. Azt nézem, hogy mennyi idő szükséges a fenntartásához. Ellenőrzöm, hogy szellemileg megengedhetem-e magamnak.

A 2 Timótheus 2:4 szerint „egy harcos sem elegyedik bele az élet dolgaiba.” Egyet megtanultam az elmúlt huszonöt év alatt: semmi nem olyan fontos, mint időt tölteni az Atyával imában és az Igében. Az életemben semmi másnak nincsen olyan óriási jelentősége, mint ennek.

Válasz

Áldott,szeretet teljes,derűs napot Kedves Barátaim!

Uram, akarod a kezemet,
hogy ez a nap a rászoruló szegények
és betegek megsegítésével teljen?
Uram, neked adom ma a kezemet.

Uram, akarod a lábamat,
hogy a mai nap azok látogatásával teljen,
akiknek barátra van szükségük?
Uram, ma neked adom lábamat.

Uram, akarod ma a hangomat,
hogy a mai nap beszélgetéssel teljen azokkal,
akik a szeretet szavát szomjazzák?
Uram, neked adom ma a hangomat.

Uram, akarod a szívemet, hogy ez a nap
a magányosok szeretetével múljon el,
mert hiszen ők is emberek?
Uram, ma neked adom a szívemet.

/Boldog Kalkuttai Teréz anya: Uram, akarod?/

Válasz

ÁLDÁS BÉKESSÉG! Kellemes vasárnapot kivánok drága Emma!
Köszönöm a cikket!
Szeretettel üdv Erzsike

Előzmény

Válasz

áldás békeség jó reggelt és kellemes szép napot mindenkinek isten áldásával

Az Atya szerepe
Életünk egyik hatalmas csodája, hogy az Úr elhelyez bennünket egy családban, ahol szeretet vesz körül minket,és mi is szeretettel vesszük körül a többieket. Sokat beszélünk
és gondolkodunk ebben a témában, néha mégis hajlamosak
vagyunk megfeledkezni a legalapvetőbb értékéről a családnak. Legnagyobb értékünk ugyanis maga az Úr, aki betölti,összetartja és szeretetével áthatja otthonunkat. A családot
Isten azért alkotta meg, hogy Ő legyen a középpontja,
Ő legyen az, aki élteti azt. Amilyen értelmetlen dolog
lenne levest úgy főzni, hogy gazdagon összeválogatott hozzávalókkal látunk neki – de víz nélkül; ugyanolyan lehetetlen valódi családi életet élni az Úr nélkül. Hiszen a családunkban
Ő az, aki szeret bennünket – egymáson keresztül. Ő az, aki betölti a szükségeinket – egymáson keresztül. Ő az, aki megvigasztal, megörvendeztet, és olyan mélyen szeret,
aminek nem vagyunk képesek ellenállni, és engedünk e szeretet átformáló erejének. „Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te énbennem, Atyám, és én tebenned; hogy
ők is egyek legyenek mibennünk.” (Ján. 17,21)
Érdemes közel engednünk magunkhoz az Atya megszólítás
kedves, meghitt jelentését. Megfigyelhetjük, hogy Jézus általában e nevén beszélt az Úrról, és tudjuk, hogy Ő azért jött, hogy kijelentse nekünk az Atyát. (Ján. 1,18) A Mindenható
Úrról, a gyógyító, szabadító Istenről kaptak az emberek
kijelentést a korábbi időkben is, de csak Jézus által válhatott Isten Atyává az ember számára. Népe helyett családja lett az ember. Ezért volt külön jelentősége annak, hogy Jézus
Isten személyét és NEVÉT is kijelentette. (Ján. 17,11–12)
Miért? Mert az Atya nemcsak megszabadít, gondoskodik és
szeret, hanem Ő maga a szabadulás, a gondoskodás és szeretet, Ő maga minden, amire az ember vágyik. A teljesség, mely képes mindent élettel megtölteni. Ezért kellett Jézusnak
az Atya nevét is elhoznia a számunkra. „Megjelentettem
a te nevedet az embereknek…” (Ján. 17,6) Istennel, Jehovával
ugyanis a törvény, a szabályok, a megfelelés köti össze népét,
az Atyával azonban a szeretet és a kegyelem kapcsolja össze
gyermekeit. Úgy, ahogy a hitünkben el kell jutnunk oda,
hogy ne a törvény, hanem a kegyelem alapján gondolkodjunk és éljünk, az Úrral való kapcsolatunkban is alapvető, hogy ne csupán Istenünk és Urunk legyen, hanem Atyánk,
aki feltételek nélkül elfogad, és minden más erre épül.
Az Atya a kegyelmet testesíti meg, ami nélkül az ember
képtelen megfelelően élni és viselkedni. Bár próbáljuk
helyesen tenni a dolgokat – elveink vagy meglátásaink
alapján –, nem sikerül elérni a célunkat. Miért? Mert
a sikert csak az Úrral való személyes kapcsolatunkra
alapozhatjuk; nem a hitünkre, nem a jó szándékunkra.
Ez mind kevés lenne, hiszen a mi értékeinkhez és cselekedeteinkhez kötött, valamint elvárásokkal jár. Hogyan jelenik meg mindez a családunkban? Nagy
örömmel készíti a feleség a vacsorát, és alig várja, hogy férje hazaérjen. Ő azonban fáradt, pihenni szeretne, felesége pedig ezt úgy éli meg, hogy ő mindent megtett, mégsem
volt „elég jó” a férjének. Ez a teljesítmény, a jó szándékaink kudarca. Ezzel magát a törvényt (a „mindent megteszek”- elvét) látjuk működés közben. Hogyan tud ezen a helyzeten
változtatni a kegyelem Atyja? Amikor mi Őbenne vagyunk, ha teljesen átjár minket az Atya-gyermek viszony, akkor a hazatérő férj felé nem a feleség akar majd szolgálni,
hanem tökéletes edénye lesz az Atyának, hogy Ő szeresse és emelje fel a férfit a felesége által.Ugyanígy természetes dolog, hogy szeretjük gyermekeinket. Azonban ha mi magunk nem élünk meghitt gyermekikapcsolatban Atyánkkal, ezen a téren is a törvény (célok
és teljesítmények) világa kezd el működni. Szeretjük a gyermekünket, mégis tudunk benne csalódni, meg tudunk szomorodni, és ezt különféle módon a tudtára is adjuk.
Ezzel pedig nem a megoldást mozdítjuk elő. Ha azonban engedjük, hogy az Atya személye és szerepe tudatosuljon bennünk, és ez betöltse személyes életünket, akkor a gyermekünkkel való kapcsolatunk már nem az álmainkra (nekik kívánt jó dolgokra) és azok időnkénti „összedőlésére” fog alapulni, hanem a kegyelemre. Minél inkább a kegyelmet éljük meg gyermekeinkkel kapcsolatban, annál erősebbek, bátrabbak és igazabbak lesznek. Hiszen csak
ez képes őket kiteljesíteni és felépíteni, mert minden ember erre a fajta kapcsolatra született Istennel. Bennünk pedig Isten él, és bennük is.
A családi kapcsolatoknak tehát úgymond egyszerű alapja van: legyünk az Atya gyermekei, éljük át és éljük meg a gyermekség, a fiúság állapotát . (részlet KSZE örömhiradó)
Fénykép: Az Atya szerepe Életünk egyik hatalmas csodája, hogy az Úr elhelyez bennünket egy családban, ahol szeretet vesz körül minket,és mi is szeretettel vesszük körül a többieket. Sokat beszélünk és gondolkodunk ebben a témában, néha mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni a legalapvetőbb értékéről a családnak. Legnagyobb értékünk ugyanis maga az Úr, aki betölti,összetartja és szeretetével áthatja otthonunkat. A családot Isten azért alkotta meg, hogy Ő legyen a középpontja, Ő legyen az, aki élteti azt. Amilyen értelmetlen dolog lenne levest úgy főzni, hogy gazdagon összeválogatott hozzávalókkal látunk neki – de víz nélkül; ugyanolyan lehetetlen valódi családi életet élni az Úr nélkül. Hiszen a családunkban Ő az, aki szeret bennünket – egymáson keresztül. Ő az, aki betölti a szükségeinket – egymáson keresztül. Ő az, aki megvigasztal, megörvendeztet, és olyan mélyen szeret, aminek nem vagyunk képesek ellenállni, és engedünk e szeretet átformáló erejének. „Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te énbennem, Atyám, és én tebenned; hogy ők is egyek legyenek mibennünk.” (Ján. 17,21) Érdemes közel engednünk magunkhoz az Atya megszólítás kedves, meghitt jelentését. Megfigyelhetjük, hogy Jézus általában e nevén beszélt az Úrról, és tudjuk, hogy Ő azért jött, hogy kijelentse nekünk az Atyát. (Ján. 1,18) A Mindenható Úrról, a gyógyító, szabadító Istenről kaptak az emberek kijelentést a korábbi időkben is, de csak Jézus által válhatott Isten Atyává az ember számára. Népe helyett családja lett az ember. Ezért volt külön jelentősége annak, hogy Jézus Isten személyét és NEVÉT is kijelentette. (Ján. 17,11–12) Miért? Mert az Atya nemcsak megszabadít, gondoskodik és szeret, hanem Ő maga a szabadulás, a gondoskodás és szeretet, Ő maga minden, amire az ember vágyik. A teljesség, mely képes mindent élettel megtölteni. Ezért kellett Jézusnak az Atya nevét is elhoznia a számunkra. „Megjelentettem a te nevedet az embereknek…” (Ján. 17,6) Istennel, Jehovával ugyanis a törvény, a szabályok, a megfelelés köti össze népét, az Atyával azonban a szeretet és a kegyelem kapcsolja össze gyermekeit. Úgy, ahogy a hitünkben el kell jutnunk oda, hogy ne a törvény, hanem a kegyelem alapján gondolkodjunk és éljünk, az Úrral való kapcsolatunkban is alapvető, hogy ne csupán Istenünk és Urunk legyen, hanem Atyánk, aki feltételek nélkül elfogad, és minden más erre épül. Az Atya a kegyelmet testesíti meg, ami nélkül az ember képtelen megfelelően élni és viselkedni. Bár próbáljuk helyesen tenni a dolgokat – elveink vagy meglátásaink alapján –, nem sikerül elérni a célunkat. Miért? Mert a sikert csak az Úrral való személyes kapcsolatunkra alapozhatjuk; nem a hitünkre, nem a jó szándékunkra. Ez mind kevés lenne, hiszen a mi értékeinkhez és cselekedeteinkhez kötött, valamint elvárásokkal jár. Hogyan jelenik meg mindez a családunkban? Nagy örömmel készíti a feleség a vacsorát, és alig várja, hogy férje hazaérjen. Ő azonban fáradt, pihenni szeretne, felesége pedig ezt úgy éli meg, hogy ő mindent megtett, mégsem volt „elég jó” a férjének. Ez a teljesítmény, a jó szándékaink kudarca. Ezzel magát a törvényt (a „mindent megteszek”- elvét) látjuk működés közben. Hogyan tud ezen a helyzeten változtatni a kegyelem Atyja? Amikor mi Őbenne vagyunk, ha teljesen átjár minket az Atya-gyermek viszony, akkor a hazatérő férj felé nem a feleség akar majd szolgálni, hanem tökéletes edénye lesz az Atyának, hogy Ő szeresse és emelje fel a férfit a felesége által.Ugyanígy természetes dolog, hogy szeretjük gyermekeinket. Azonban ha mi magunk nem élünk meghitt gyermekikapcsolatban Atyánkkal, ezen a téren is a törvény (célok és teljesítmények) világa kezd el működni. Szeretjük a gyermekünket, mégis tudunk benne csalódni, meg tudunk szomorodni, és ezt különféle módon a tudtára is adjuk. Ezzel pedig nem a megoldást mozdítjuk elő. Ha azonban engedjük, hogy az Atya személye és szerepe tudatosuljon bennünk, és ez betöltse személyes életünket, akkor a gyermekünkkel való kapcsolatunk már nem az álmainkra (nekik kívánt jó dolgokra) és azok időnkénti „összedőlésére” fog alapulni, hanem a kegyelemre. Minél inkább a kegyelmet éljük meg gyermekeinkkel kapcsolatban, annál erősebbek, bátrabbak és igazabbak lesznek. Hiszen csak ez képes őket kiteljesíteni és felépíteni, mert minden ember erre a fajta kapcsolatra született Istennel. Bennünk pedig Isten él, és bennük is. A családi kapcsolatoknak tehát úgymond egyszerű alapja van: legyünk az Atya gyermekei, éljük át és éljük meg a gyermekség, a fiúság állapotát . (részlet KSZE örömhiradó)

Válasz