És lőn, mikor közelgetett Béthfágéhoz és Bethániához, a hegyhez, mely Olajfák hegyének hívatik, elkülde kettőt az ő tanítványai közül
Mondván:
Menjetek el az átelemben lévő faluba; melybe bemenvén, találtok egy megkötött vemhet, melyen soha egy ember sem ült: eloldván azt, hozzátok ide.
És ha valaki kérdez titeket: Miért oldjátok el? Ezt mondjátok annak: Mert az Úrnak szüksége van reá.
És elmenvén a küldöttek úgy találák, amint nékik mondotta.
És mikor a vemhez eloldák, mondának nékik annak gazdái: Miért oldjátok el a vemhet?
Ők pedig mondának:
Az Úrnak szüksége van reá.
Elvivék azért azt Jézushoz: és az ő felsőruháikat a vemhére vetvén, Jézust reá helyezteték.
És mikor ő méne, az ő felsőruháikat az útra teríték.
Mikor pedig közelgete az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dicsérni az Istent fenszóval mindazokért a csodákért, a melyeket láttak;
Mondván:
Áldott a Király, ki jő az Úrnak nevében! Békesség a mennyben, és dícsőség a magasságban!
És némelyek a farizeusok közül a sokaságból mondának néki: Mester, dorgáld meg a te tanítványaidat!
És ő felelvén, monda nékik:
Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.
Lukács 19: 29-40.
Kommentáld!