Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő
Istenének.
De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette,
hanem ezer, meg ezer apró csillámló homok-szemcséből,
és a homokszemcséket köddel kötötte össze.
és az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.
De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében
építette az ő Istenének.
És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek
és azt mondták: majd a legelső szél összedönti.
És jött az első: szél és nem döntötte össze.
És jött a második szél: és nem döntötte össze.
És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze,
hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.
És az emberek, akik látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták:
varázsló.
És egy napon berohantak az udvarra, és ledöntötték az ő oszlopát.
És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára
és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.
és az oszlopot nem faragta márványból, sem nem építette kőből,
hanem megint sok-sok apró homok-szemcséből
és a homokszemcséket köddel kötötte össze.
Wass Albert
Kommentáld!