Volt egyszer egy ember, aki szépnek látta a világot, akinek nem voltak ellenségei és aki azt hitte, hogy megelégedett.
De volt három barátja.
Az
egyik minden nap arról beszélt neki, hogy mi csúnyát látott a világban.
A másik folytonosan fogadkozott, hogy megvédi az ellenségek ellen. A
harmadik azt vitatta, hogy csak a gonosz ember megelégedett egy ilyen
bűnös társadalmi rendszerben.
Addig, amíg az ember elhitte mindezt és
felakasztotta magát az erdőben egy fára. A három barát pedig összeült
búsulni a fa alá és azt mondták:
Szegény meghalt ugyan, de fontos, hogy mi hűséges barátai voltunk.
Valahányszor a barátságról gondolkozol, jusson eszedbe ez a kis történet.
És gondolj a következőkre:
1. A barátság nem azt jelenti, hogy jogod van beavatkozni embertársad belső életébe.
2. A barátság nem hatalmaz föl arra, hogy tapintatlan és neveletlen légy.
3. A barátság nem azt jelenti, hogy valaki korlátlanul önzéseink rendelkezésére áll.
4. A barátság nem jogcím arra, hogy jellemhibáinkat feltétlenül és kötelességszerűen megbocsássák.
5.
A barátság nem arra való, hogy valakit meggyőzzünk a magunk
álláspontjának igazságáról, mindössze arra alkalmas csupán, hogy mások
álláspontjait megértsük.
6. A barátság nem kér, nem követel, de nem is ismer áldozatokat.
7.
A barátság oka nem lehet sem a véletlen, sem az egymásrautaltság. Még
kevésbé azonos világnézeti beállítottság, vagy politikai célkitűzés. A
barátság oka egyedül a barátság maga.
Az emberi lélek valami
olyan titka ez, mint a zenének a hangok harmóniája. Nem azonosak, de
kiegészítik egymást. Az igazi barátság olyan az emberi világ
diszharmóniájában, mint egy finom, halk akkord.
Kommentáld!