Egy fiatalember gyakran kigúnyolta a Bibliát. Egyszer megint lekicsinylő megjegyzést tett rá.
- Olvasta maga már tulajdonképpen a Bibliát? - kérdeztem tőle.
- Ugyan mit gondol? Én és a Biblia! Nevetséges!
Elővettem egy vadonatúj, bőrkötésű Újtestamentumot:
- Nézze, ezt a szép kis Bibliát magának adom, ha megígéri, hogy elejétől végig elolvassa.
Az ajánlat nagyon csábító volt.
Azután hetekig nem láttam a fiatalembert.
Egyszer csak megint megjelent.
- Nos - kérdeztem -, hogy állunk a Bibliával?
Nagyon komolyan felelt:
- Tudja, különös dolog ez. Elkezdtem olvasni. Sok mindent nem értettem
meg. Már abbahagytam volna - de hiszen megígértem, hogy végigolvasom!
Azután sok mindent találtam benne, ami szíven talált és nyugtalanított
úgy, hogy legszívesebben eldobtam volna a könyvet. De megígértem, és
végig kellett olvasnom.
Később annyi vigasztalást találtam benne, hogy
egész boldog lettem.
Amikor befejeztem, azt mondtam magamban: ha igaz
az, amit ez a könyv mond, akkor el vagyok veszve, ha nem változtatok az
életemen. Hozzáfogtam, hogy nagytakarítást csináljak a szívemben.
És
most - a Biblia az élet könyve számomra.
(Wilhelm Busch: Jézus a mi sorsunk c. könyvből)
Kommentáld!