Várnai Zseni

ANYÁM

A csendes éjben anyámra gondolok,
szívemben most az ő szíve dobog,
szegény özvegy volt, sokat szenvedett,
nem volt egyebe, csak a szeretet,
szájától vont meg minden falatot,
és ha mi ettünk, ő is jól lakott.

Játékot venni nem tudott nekünk,
varrással kereste a kenyerünk,
ő mesterkélt ünnepre szép babát,
levágta hozzá dús hajfonatát,
gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki,
hullottak rá gyöngyének könnyei.

Láttam a föld sok szép kirakatát,
de nem találtam hasonló babát,
oly tündérszépet, oly kedveset,
nem ért más hozzá, csak a szeretet. . .
a szeme kék, a haja barna volt,
s a kóc mögött picinyke szív dobolt.

Anyám elment, nem érte meg szegény,
hogy a világ forduljon tengelyén,
pedig hogy várta, várta mivelünk. . .
hogy nekünk is virradjon ünnepünk. . .
ó, most ha élne, vehetnék már neki
ruhát, cipőt, s nem kéne küzdeni.

Ó, emberek, míg él anyánk, nagyon
szeressük őt, mert elmegy egy napon,
és visszahozni többé nem lehet
az elmulasztott jó szót, tetteket,
a késő bánat mit sem ér neki,
az élőt kell szeretni, érteni.

Ma újra érzem, látom, hallom őt,
s csak ámulok, hogy mily magasra nőtt,
és újra szép és újra fiatal,
s mintha szívéből zengene a dal,
amit írok e csöndes éjszakán. . .
Még most is adsz nekem, Anyám. . . Anyám. . .

Ahogy tanitottad.jpg

Válasz

Légy mindnyájunk büszkesége

Minden nagymama azt várja,
hogy átölelje kis unokája,
ölébe hajtsa buksi fejét,
s arra kéri nagyi mesélj!

Drága kis unokám, ha ringatni fog két karom,
az álmaidat, dúdolva neked elhozom.
De most még légy türelmes,
most csak távolról szerethetsz.

Ha az élet ránk nyitja kapuját,
megfőzöm a kedvenc vacsorád.
Addig ismerkedj a világgal,
hogy jó emberré válj majd.

Kis szemeddel, ha majd boldogan kérdezel,
a válaszom nem marad el.
Jóban rosszban együtt leszünk majd,
féltve őrizzük titkainkat.

S ha megkérditek, léteznek e angyalok?
Szeretnek e akkor is, ha rossz vagyok?
S ahogy szürkül az ég,
hajam miért lesz hófehér?

Csak annyit mondok majd, édes kis unokám,
az angyalok mindig vigyáznak rád.
A hajam színe nem számít már,
csak két kezem simogasson soká.

Még oly sok minden előttünk állhat.
Addig is szeress, mert szeretni jöttél a világra.
S ha kinyitja előtted kapuját a nagybetűs élet,
légy mindnyájunk büszkesége!

(Jolie Taylor)

Légy mindnyájunk büszkesége.jpg

Válasz

Nem búcsúzom, csak emlékezem

Nem búcsúzom, csak emlékezem,
hisz még itt vagy velem.
Sírod szomorúan egymagában áll,
belepte a moha is már.

Nem vívsz harcot sorsoddal.
Mosolyodat örök fedél takarja.
A dal mit dúdoltál félbeszakadt.
A legszebb része sajnos kimaradt.

Az éj csendje őrzi álmodat,
míg feletted csillagok táncolnak.
Égő mécsesek kerülnek sírodra.
Mind – mind egy emlék hordozója.

Küzdök sorsommal ahogy Te is tetted.
Bevallom nehéz az élet nélküled.
Hiányzik a szavad, az ölelésed!
Hosszú évek után sem tudlak feledni téged!

Sírod szélén ülve beszélek hozzád.
Úgy teszek, mintha szavam hallanád.
Mennék feléd, de még nem lehet,
gyermekeim fogják kezem.

Drága jó anyám szoríts magadhoz!
Érezzem megint a pillanatot,
ahogy rám mosolyogsz,
ahogy hajamat pajkosan összekócolod.

Drága jó anyám, egyszer az én időm is lejár.
Akkor meghalljuk majd egymás szavát.
Nem búcsúzom, csak emlékezem,
míg élek itt leszel velem!

(Jolie Taylor)

ÁLDÁS ,BÉKESSÉG!.jpg

Válasz

Gerzsenyi Sándor: ÉDESANYÁMNAK

Most egyre többet gondolok anyámra
Arra az áldott kedves földi szentre
Ki annyiszor könyörgött térden állva
Áldást reám, a csintalan gyermekre.

Tudom, hogy most is gyakran száll imája
Az égbe értem ... Ó, te drága Asszony!
Legyen Tiéd jóságodért a hála.
A lábnyomodban is virág fakadjon.

És minden madár rólad énekeljen
És minden folyó a nevedet zúgja
Szívemből minden dallam útra keljen
Szálljon reád, mint hálám koszorúja.

Anyám, rád gondolok: még sötét hajadra,
Dologtól durvult, mégis lágy kezedre,
Ajkadra amint féltőn csókját adja
S szeretve feddő, biztató szemedre.

Most látom, mennyit áldoztál értem,
Gyermekedért milyen nagyon sokat tettél
Hozzám mindvégig hű maradtál s érzem
Hogy most is úgy szeretsz ahogy szerettél.

Ezerszer megköszöntem már szívemben
Hogy annyit adtál értem önmagadból
Most is fogadd köszönetül e versem
Mindig szerető hálás fiadtól.

Jó anyám..jpg

Válasz

Pósa Lajos:

Emlékezés nagyanyámra

Nem tud ugy szeretni a világon senki,
Mint a hogy ő tudott engemet szeretni.
Akármit kivántam: megtette egy szóra,
Még a csillagot is reám rakta vóna.

Mikor odahaza iskolába jártam:
Rangosabb egy gyerek nem igen volt nálam.
El nem türte volna ő azt semmi áron,
Hogy valaki nálam szebb ruhában járjon.

Nekem volt a legszebb iskolás tarisznyám,
Nekem volt a legszebb magas sarkú csizmám.
S ugy kitisztogatta, kifényesitgette,
Hogy magát a vak is megláthatta benne.

Milyen tulipántos, czifra szürben jártam!
A király fia is hordhatta vón bátran,
Nyakravalóm rojtos, olyan volt, hogy rája
Még a rekt'ramnak is elállt szeme-szája.

Ha felöltöztetett s rendbe hozott szépen:
A kapun kikisért, megcsókolta képem.
S ugy nézett utánam, gyönyörködött bennem,
Ha az iskolába rátartian mentem.

Tarisznyám ellátta mindenféle jóval:
Czukorral, czipóval, mogyoró -, dióval.
Mikor haza mentem: hogy örült, ha bátran
"Mind közönségesen" jónapot kivántam.

S mikor a vásárra elment Rimaszécsbe,
A czakói hegyig ballagtam elébe.
Ott vártam, és ha már messziről meglátott:
Szedte kosarából a sok jó kalácsot.

Hozott mézes lovat, kardot, szivet, órát,
Szép árvalányhajat, piros pesti rózsát,
Süvöltőt, dorombot, czifra képes könyvet,
Nevető szemében drága örömkönnyet.

Az volt minden vágya, földi kivánsága,
Hogy kitanulhassak a papi pályára.
Ha ő ezt megérné: milyen boldog lenne!
A temetőben is jobban megpihenne.

El is vittek aztán messze egy városba,
Hol elvakitotta szemem a nagy pompa;
De mikor ott hagytak csókolva, ölelve:
Mintha egy kést dobtak volna a szivembe!

Én aztán tanultam, a hogy csak telt tőlem,
Hogy jó papi ember váljék majd belőlem.
A professzorok meg egyre dicsérgettek...
Szegény jó nagyanyám, hogy örvendett ennek!

Mikor haza mentem a vakáczióra:
Hogy füröszté arczom záporkönnybe, csókba!
Nem törődött akkor senkivel se mással,
Szépen bánt velem, mint a himes tojással.

Hogy kitudakozta: jól megy-e a dolgom?
Hát a gazdasszonyom, hogy' viseli gondom?
S ha panaszolkodtam, hogy küldöz a boltba:
Hogy szidta, hogy küldte a tüzes pokolba!

Nem győzte elégszer azt se elbeszélni,
Hogy az ablakomon szeretne benézni,
Mikor nem is tudom, mikor nem is sejtem,
Látná: mit csinálok; megláthatna engem.

Mikor aztán ütött a válás órája:
Szivét ellepte a keserüség árja;
S mindig ez volt vége hosszu bucsujának:
"Az isten áldjon meg, többet soh'se látlak!"

Hanem azért minden ünnepkor meglátott;
Sütte a jó turós és mákos kalácsot.
Mig végre csakugyan igaza lett egyszer...
Jól elbucsúztatta tőlem is a mester.

Most az a sziv, melynél egyse lángolt hőbben,
Künn porladozik a hideg temetőben.
Áldja meg az isten a haló porát is!
Altató dalt zengjen sirján a madár is!

Nagymama.jpg

Válasz

"Anya csak Nő lehet. Ez az ő kiváltsága. Az ő hivatása. A legszebb és legnehezebb. A legnehezebb, hiszen olyan hivatás, amely sosem ad szabadságot, soha nem enged pihenőt, állandó figyelmet, szeretetet, odaadást kér, vár, követel. Ám mégis szép. Mert csak ő ismeri a titkot. Az anyai szív titkát. Hogy miként válik egy új élet önálló emberré."

Csitáry-Hock Tamás

1A.jpg

Válasz

Aranyosi Ervin: Levél a Mennyországból

Az én Édesanyám a Mennybe költözött,
Isten országában angyalnak öltözött.
Habos felhőn ülve néz le gyermekére,
szeretetet szórva annak bús fejére.
Lám az aggódás is eltűnt homlokáról,
most már minden tudhat erről a világról.

Megnyugtatná szívem, úgy megvigasztalna,
de lelkemre hatni nincsen már hatalma.

Álmomban egy levél érkezett a Mennyből,
a jó anyám írta, s én ezt láttam egyből.
A gyöngybetűiből szép mosolya áradt,
nem érződött rajta, hogy írója fáradt.
Nem nyomta a vállát földi élet súlya,
már egy másvilágnak lett a szemtanúja.
Szeretné, ha tudnám, hogy amitől félek:
– Nem létezik halál, csak egy másik élet.

Olvasom álmomban jó anyám levelét,
büszkeség feszíti anyai kebelét,
büszke a fiára, hiszen Ő nevelte,
általa lett tiszta, bűntelen a lelke.
Üzeni magáról, most már minden rendben,
egész más a Mennyben, minden értelemben.
Nem múlik az idő, aggódni sincs miért,
senki sem bánkódik, sohasem, semmiért.

Odafent a lelkek már teljesen mások,
nincsenek félelmek, harcok, lázadások.
Szeretet érzése és mosoly vesz körül,
ott mindegyik lélek, mindenkinek örül.
Nincsen nyugtalanság és nincsen irigység
nincsen haragvó szív, csupán a meghittség.
Ott mindenki angyal, s a szeretet árad
a lélek a létbe bele sosem fárad.

Akik már meghaltak, azt mind ott találta.
Mikor megérkezett annyi lélek várta!
Mind ott volt már, kivel együtt volt a létben,
de mind fényben álltak, nem földi sötétben.
Egynek sem volt kincse, földi gazdagsága,
csak a lelkük tiszta, nyitott ragyogása,
mindent elborít ott a szeretet fénye,
boldog a Mennyország minden egyes lénye.

Ezért azt üzente: – Fiam, nem kell félned,
csak az örömöket már ott lent megélned!
Sose izgasd magad, csupán tedd a dolgod,
legyen sok-sok ember már a Földön boldog.
Azt is tudom, neked mit is kéne tenni,
tanítsd meg az embert őszintén szeretni!
Segíts teremteni földi Mennyországot,
– drága fiam, szeresd jobbá a világot!

Levél a Mennyországból.jpg

Válasz

"Az anyaság alázat. Szolgálat és lemondás. Élethosszig tartó aggódás. Önismereti lecke. Kétkedés és hit magadban. A hited őbenne. Az ő hite tebenned. Bizonytalanság és bizonyosság egyszerre. Könnyek a zuhany alatt. Végtelen fáradtság. Végtelen káosz és mindent elsöprő harmónia. Ismeretlen szívelszorulás. A szeme a szívedben. A hangod az övében. A mosolya mindenhol. Az illata a lelkedben. Szövetség vele. Az anyaság kötelék. Ragaszkodás és elengedés. Kérdések magadnak, válaszok magadtól. Az anyaság áldozat. És mindenekelőtt hála. Hála annak, akit megszültél; és annak, aki téged megszült."

(Kőváry Anett)

Ember maradj Fiam.jpg

Válasz

Anyák napi virágtalanok

Ma én ölelek át minden anyukát,
akinek nem jut e szép napon
néhány szál virág,
aki hálás szavak helyett most is
csak könnyeket kapott,
akinek a szíve belesajogott
abba a végtelen nagy csendbe,
mely magányos napokon
elkeserítette.

Ma én köszönöm meg
gyermekük helyett,
mérhetetlen nagy szeretetüket,
s azt, hogy bátor lelkük elviseli azt,
amibe a szívük olykor
ízekre szakad.

Ma én súgom meg nekik,
hogy az elfeledett hála,
valahol ott ragyog Isten otthonába,
mert Isten megáldja mindazon anyát,
kinek nem jutott e szép napon
néhány szál virág

Fotó-vers:Kun Magdolna

Kun M..jpg

Válasz

Kárász Izabella:

PIHENJ , ANYÁM!

Széjjeltört szíved fáradságos élet
Után,Isten szép kezében pihen,
Mert a mártírok tövises nagy útján
Szó nélkül mentél,némán,szelíden....
Keskeny kezeddel nekem szedtél rózsát,
Drága hű szíved engem szeretett,
Velem életem meleg,igaz társa
Anyám,örökre elmenet,elveszett....

Amennyire fájt Krisztus szenvedése
Istennek,mikor feltűnt a kereszt,
Épp úgy szívednek utolsó verése
Lelkemre sötét bánatot ereszt.....
Mit ér a szabad,nagy egyedül járás,
Ha szellemednek szent lénye nem ér.
És életednek ezer szenvedése
komoly,mély gyásszal utamon kísér....

Fönt jársz csillagos,szép ragyogó tájon,
Míg én figyelek sötét ég alatt.
Gondolsz-e arra,hogy az egész világon
Nekem egy néma,hideg hant maradt?
Míg kezem fogtad,együtt szállt a lelkünk,
Tudtam,hogy mindig csak rólam beszélsz.
Légy ezután is dal,hang,ima,álom,
Hogy ne érezzem,ne tudjam: nem élsz!

Pihenj,anyám!Majd sietek utánad!
Fáradtaknak oly jó a pihenés...
Csodálva nézem ragyogó ruhádat,
Álmodom rólad...rossz az ébredés.
Olyan jó volna találkozni véled
Kezed fogni...s a néma éjszakák
Ma még virrasztón őrködnek fölöttem,
Hogy holnap én is induljak...tovább.....

Jó anyám.jpg

Válasz