ADVENTI VÁRAKOZÁSUNK...

Soha nem láttam azelőtt. Magam sem tudom, miért szólítottam meg a pályaudvaron. Talán azért, mert – Köln felé indulva – még volt elég időm a vonat indulásáig.

Vagy inkább azért, mert vak volt, s láttam, hogy nem tudja, merre kell mennie a nagy tumultusban. Fehér botját ide-oda lengette a földön, nehogy valamibe belebotoljon, és lépése bizonytalan volt. Megkérdeztem hát, hogy hova akar menni? Azt válaszolta, hogy Mannheimba menne, de nem tudja, merre van a menetjegyiroda...

Félreállítottam egy védett sarokba. Elkértem tőle a pénzt, és elmentem, hogy vegyek neki egy jegyet, és megkérdezzem a vonat indulásának pontos idejét.

Visszajövet szemem csak őt fürkészte a rohanó, tolakodó tömegben.

Már messziről megláttam, amint ott állt nagy nyugalommal a védett sarokban, miközben az emberek tovaigyekeztek mellette...

Egy gyermek odaállt elé és megbámulta...

Egy csomaghordó nagy ívben kikerülte...

Egy újságárus figyelmetlenül neki is felajánlott egy képes magazint, majd mikor észrevette, hogy vak, röstelkedve továbbállt...

Ő viszont csak csendesen állott.

Nekem is meg kellett állnom, annyira megfogott a kép. Tekintetem minduntalan az arcára siklott. Szívemet valami belül egyre szorongatta. Istenem, mit érezhet?

És egyszerre megértettem őt.

Ő vár.

Valakit vár.

Valakit, akit azelőtt soha nem „látott”.

Valakit, akit nem ismer.

A lépések zaja körülötte, az ismeretlen hangok kavalkádja, a forgalom sietős, ijesztő zaja számára mind jelentéktelenné töpörödik.

Mert ő vár.

Várása türelmes, bizakodó és összeszedett várás volt.

Arcán nyoma sem volt a kételynek, hogy nem jövök vissza.

Ugyanakkor a várakozás örömének fátyla is belebegte vonásait.

Tudta, hogy egyszer csak majd megfogom a kezét...

Várása mély benyomást tett rám. Alig tudtam elszakadni a látványtól.

És akkor belém villant: ilyennek kellene lennie a mi adventi várakozásunknak is!

Csendesnek, türelmesnek, befelé fordulónak, összeszedettnek, örömteljesnek és bizakodónak.

Bár csak ilyen lenne!

Ezt kívánja minden kedves Olvasójának
Imre atya, Stuttgart